A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. október

azon protestáns egyleti tevékenységet nevezik, mely a külső szükség enyhítése mellett egyszersmind a keresztyéni és egyházias érzület megerősítésére és újra felköltésére törekszik az egyházközségek veszélyeztetett vagy már teljesen elidegenedett tagjai között. A belmisszió által végzett munkát ma a következő nyolc szempont alatt lehet felsorolni: 1. A gyermekekről való gondoskodás. 2. A növekvő ifjúságról való gondoskodás. 3. A vándorló és otthonuktól elszakadtakról való gondoskodás. 4. Az egyházias érzület emelése a gyülekezetek körében. 5. A szétszórt egyháztagokról való gondoskodás. 6. Betegek, sínylődök és szegények ápolása. 7. Egyes külön szükségek elleni küzdelemre alakult gyülekezetek. 8. Keresztyén irodalmi ügy. Ezek a célok nemesek, Krisztusiak, ezek nekünk is céljaink, ez a belmisszió nekünk is kell, sőt életkérdésünk. De nekünk nem idegen, hanem református magyar belmisszió kell. Nekünk nem búcsújárás kell, zászlókkal, dobokkal, térdelésekkel, keresztekkel és csodatévő ereklyékkel, — nekünk nem megtérésükkel dicsekvő farizeusok kellenek; nem fakírok, nem dervisek, nem kvekkerek ; nem Isten előtt szakadatlanul esdeklő imagépek kellenek, hanem az ősi református hitet tisztán valló, munkás, őszinte, becsületes kálvinista reformátusok kellenek. Nekünk nem látomások kellenek, nem testi szemekkel való meglátásai a láthatatlan Istennek, a mennyekbe emelkedett Ür Jézus Krisztusnak ; nem új próféták kellenek, kik hideg, nagy lesajnálásokkal néznek a meg nem tért sokaságra, — hanem bűneikben bánkódó, alázatos lelkű és minden emberben testvért látó, az Istent lélekben és igazságban imádó, templomos és zsoltáros magyar református egyháztagok kellenek. Egyházunk alkotmányának szent köveit a századok folyamán üldözött őseink könnye és vére forrasztotta össze, a kísérletezések durva csákányával neki rontani végzetes elfogultság és bűn. „Ha a vallás az embernek egész benső élete az Istennel való személyes közösségben, akkor a kultusz (istenitisztelet) ezen életnek szent és ünnepélyes formában való kinyilatkoztatása". (Csiky L.) A mi vallásos életünk lényeges része a templomi istenitisztelet, melynek törvényesen meg van szabva a maga rendje és módja; mely megegyezik az apostolokéval, amire őket az Ür Jézus tanitotta. A templom nekünk a mi Atyánk háza, nem pótolhatja azt semmiféle magán ház. Mi nem mondunk le az énekről, melyet atyáink bízó lélekkel énekeltek az Isten előtt: Ha templomban megjelenek, Holott összesereglenek Felséges neved imádói...