A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember

41 az elmúlt év folyamán adakozásból befolyt 138.208 Kc. 56 f., építkezések összege pedig 1.432.303 Kc. pz azt mutatja, hogy egyházmegyénk gyülekezeteiben a hit munkálkodik, mely minden akadályt legyőz. Legyen elismerés egyházmegyénk minden gyülekezetének. Különös dicséretet érdemel az ekecsi ref. nőegylet, amely a temetőt 5000 Kc. költséggel körülkerítette, a nőegyletnek pénztárosa: Tok Mihályné és a választmány. Komárom­szentpéteren Mészáros Mihály gondnok, ki a templomcsillagra és villámhárítóra 2460 Kc.-t adott. 14. Az esperesi jelentés alapján a tanítás terén felmutatott kiváló eredményért külön megdicséri Dunamocson Fekets Ella isk. igazgatót, ki a hitoktatás terén, Iván Károlyt ekecsi ig. tanítót, ki minden téren, Végh Kálmán lelkészt és nejét Lak­szakállason, kik a hitoktatás és énektanítás terén szivet-lelket gyönyörködtető eredményt mutattak fel. 15. A közgyűlés köszönetet mond azoknak, kik az esperes urnák a kanonika visitatió elvégzésében segítségére voltak. Külön köszönetet mond továbbá az egyházmegyei gondnok és esperes urnák, kik semmi fáradságot nem kímélve mindent elkövettek, hogy egyházközségeinkben béke és szép rend uralkodjék. A mindenható Isten vezérelje őket továbbra is útjaikban, hogy bölcs vezetésük alatt egyházmegyénk gyüle­kezeteiben a krisztusi szellem növekedést vegyen. 16. Az egyházmegyei gondnok úr indítványára a közgyűlés kimondja, hogy az esperesi hivatal részére irógép és sokszorosító szereztessék be. Ezek beszerzésével az egyházmegyei elnökség bizatík meg. 6. Lejárván az e. m. tisztviselők és a különböző bizottságok meg­bízatása az m. közgyűlés újabb 10 évre egyhangúlag megválasztja a következőket: E. m. pénztárosnak: Beke Kálmán ekecsi lelkészt. Főügyésznek: Dr. Kiss Jenőt, ügyésznek: ifj. Dr. Mohácsy Jánost, Tanügyi bizottság tagjaiul: Elnök: Galambos Zoltán. Jegyző: Pethes Béla. Tagok: Galambos János, Végh Kálmán, Pap Árpád, Földes Lajos, Kovács Alajos, Osztényi József, Tóth Mihály, Győrffy Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom