A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. május, 1933. szeptember
téssel adok számot: kötelességünket híven teljesítettük, ezért köszönetet, hálát nem várunk, ha valami jót tehettünk: Istené legyen a dicsőség! A válás órájában illendőnek tartom köszönetet mondani első sorban a főtiszteletű püspök úrnak, ki hűségesen támogatott minden dolgainkban; lelkésztársaimnak, tanítói karnak, végül az állami hatóságnak, különösen a komáromi járási hivatal vezetőségének, tisztikarának, akik minden egyházi ügyben szívesen álltak rendelkezésünkre. A közgyűlés határozatképességét megállapítom és ezennel a közgyűlést megnyitom. A jegyzőkönyv vezetésére felkérem az új főjegyző uiat, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig, a közgyűlés jóváhagyásával, az új elnökséget kérem fel. 2. Olvastatott a szavazatok felbontására kiküldött bizottság következő jegyzökönyve: Jegyzőkönyv, mely felvétetett Komáromban, a lelkészi hivatalban, a mult évi egyházmegyei közgyűlés által kiküldött szavazatbontó bizottság ülésén: 1933. évi február hó 14.-én. Jelen vannak: Gyalókay László esperes, Nagy Nándor egyházmegyei gondnok, Földes Lajos aranyosi lelkész, Fülöp Zsigmond és Banai Tóth Pál tanácsbírák és Galambos Zoltán komáromi lelkész, mint jegyzőkönyvvezető. A bizottság megalakulván megállapítja, hogy mind az összes gyülekezetekből beérkeztek a szavazatok s a felbontatlan és sértetlen borítékokat a bizottság jelenlétében sorban felbontva, a következő eredményt állapítja meg a bizottság: Egyháziak: Esperes: Soós Károly búcsi lelkész 50 szavazat. (1 szavazat másra esett). Főjegyző: Csekes Béla szapi lelkész 33 szavazat. (Kapott még Galambos Zoltán 7, Vágó Ede 4, Rácz Elemér 3 és még hárman kevesebb szavazatot.) Aljegyző: Vágó Ede hodosi lelkész 31 szavazattal (Kaptak még Csekes Béla 9, Zsemlye Lajos 6, Papp Árpád 3 és még ketten kevesebb szavazatot). Tanácsbírák: Gyalókay László 48, Fekets Sándor 50, Csiba Imre 50, Beke Kálmán 49, Galambos Zoltán 49, Sándor Benő 49, Vágó Ede 50, Galambos László 36, Boross Kálmán 46, Zsemlye Lajos 44, Kúr Géza 39, Mokos Kálmán 26 szavazatot kaptak, A fentieket a legutóbbit kivéve, a bizottság szabályszerűen megválasztottnak jelenti ki, míg az utolsó, vagyis Mokos Kálmán és az utána jövő legtöbb szavazatot nyert Pap Árpád között pótszavazást vél helyesnek elrendelni. A tanácsbírói tisztségre szavazatot kaptak még: Pap Árpád (Farkasd) 18, Csekes Béla (Szap) 14, Nemes Kálmán (Apácaszakállas) 12, Rácz Elemér