A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. augusztus

—-58 ­A Komáromi Református Keresztyén Egyház. 1105/930. Fötiszteletü Esperes Ür! A Komáromban felállítandó református tanítóképző intézet tárgyában egyházunkhoz intézett nb. megkeresésére a komáromi ref. egyház presbi­tériuma a következő határozatot hozta: ' A presbitérium őszinte örömmel fogadja a református tanító­képző intézet Komáromban leendő felállításának tervét és készséggel ajánlja fel támogatását a terv megvalósítására, miértis egyhangúlag határozatilag kimondja, hogy a felállítandó ref. tanitóképzöintézet épületéhez szükséges területet az egyháznak a Kapitány-utcai fronttól, illetve a kántorlaktól kezdődő és ettél-keletre -a -pestakinestár- által bér be n bír t e me le te s bérházig" terjedő telkéből, az egyház tulajdonjogának teljes épségben való fenntartása mellett a komáromi református egyházmegyének dij­rftentesen átengedi azzal, hogy amennyiben az emelendő épület esetleg az idők folyamán megszűnnék tanítóképző lenni, az a révkomáromi református egyház tulajdonába megy át. Amig az épület fölépül, az egyház a kollégiumi nagy- és kistermét a képző céljaira szintén átengedi. Mely határozatnak tiszteletteljes közlésével maradtunk a Fötiszteletü Esperes Urnák kész hivei a Komáromi Református Keresztyén Egyház nevében Komárom­ban, 1930. augusztus 18. Fülöp Zsigmond Galambos Zoltán .^LiSfeÍHfcí Jwuá^ttMtw aat -i.u aÍ5 l kftfam«/i * x»á _ ' v^^T^ilÏMKnitl I ' " é » i* " j rpjjs 'ezfiyfOBÍ^"* Esperes úr előterjesztése alapján a bizottság a következő javaslattal 1. Mondja ki az egyházmegyei közgyűlés, hogy a Komáromban fel­' fHftfTMK> r*í' 4ahgóképzö részére a felajánlott helyiségeket a komáromi egyháztól köszönettel elfogadja. A felajánlott telken pedig lehetőleg saját erejéből a követelményeknek megfelelő épületet emel. 2. Vállalja a felállítandó intézet összes dologi kiadásait. JE nagyhorderejű vállalkozásban anyagi támogatásra vonatkozó határozatot kér a magas konventtől. 4. Ugyancsak jóindulatú erkölcsi és anyagi támogatást kér az egyház­kerületté!,— —r ' 5. A memorandum mielőbbi elkészítésére Soós -Károly, Galambos

Next

/
Oldalképek
Tartalom