A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus

- fel ­Ugy a magyar tanulókat, mint a szlovák tannyelvű áll. elemi iskolába járó összesen 151 ref. növendéket az állami el. isk.-ban nov. S-ig heti 40 órán ét, azután pedig heti 12 órán át Földes Lajos az aranyosi ref. hitoktató lelkész végezte minden iskolában „kitűnő" eredménnyel. A tanulók a kiszabott tanítási anyagot elvégezték. Az előirt tankönyveket használták. Az istentiszteletet látogatták. A reformáció emlékünnepét istentisztelet keretében ünnepelték meg. A hitoktató tiszt.-dija volt 5-70 К óradij. Az egyháztól pedig 200 К tiszt.-dij. Konfirmáltatott 12 fiu és 3 leány, összesen 15 tanuló. 7. Somorja. a) A somorjai magyar tannyelvű áll. polg. iskola 1.—111. o.-ba járt 9 fiu, 8 leány, összesen 17 ref. tanuló. A hitok - taiást-Paiais Árpád som orjai ref. lelkész teljesítette я7. álLelemi iskolában osztályösszevonással, heti 2 órán át. Tanulmányi előme­netel körfelügyelő jelentése szerint „dicséretes". A növendékek a hittanórát énekkel és imádsággal kezdték. A kiszabott tanítási anyagot elvégezték. A templomot látogatták. A reformáció emlékünnepét megünnepelték. A hitoktató tiszt.-dija volt az állam részéről 640 К óradij. b) A somorjai magyar tannyelvű áll. elemi iskola 1—VI. o. ba járt 13 fiu, 13 nő, összesen 26 ref. tanuló. A hitoktatást az állami el. isk.-ban osztályösszevonással Parais Árpád somorjai ref. lelkész heti б órán át teljesítette „dicséretes" eredménnyel. Tanulók a vallástanitási órát ének és imádsággal kezdték és végezték. Az iskolában az előirt tankönyveket használták. A kisza­bott tanítási anyagot elvégezték. A templomot látogatták. A refor­máció emlékünnepét megünnepelték. A hitoktató tiszt.-dija óránként 5 70 IC ^•аюдкДЙШ • 8. Duna/szerdahely, a) A szlovák tannyelvű alt. polg. iskola Я — Hí. o:4>ajárr^^fteHés -íösszesen Ä -hitoktatást ^Vágó- Ede n.-hodosi -ref. lelkész -lá tta el -az-áll. szlov. isk. épületben heti 2 órán At „kitünö* eredménnyel, a növendékekTlimantanítási órát ének és imádsággal kezdték és végeztek. A kiszabott tanítási anyagot elvégezték. Tankönyvül az 1. o.-ban az Újtestamentumot, 41.—111. o.-ban Bácsy Kis káté-ját használta. A templomot látogatták. A reformáció emlékünnepét istentisztelettel ünnepelték meg. "A hitoktató óradija volt az állam részéről 6 80 K. Fuvardija km­ként 2 K. b) kg. ev. elemi iskola 1.—VII. o.-ba járt 8 fiu, 12 nő, össze­sen "20 ref. lanuló. A hitoktatást itt is Vágó Ede n.-hodosi ref. lelkész teljesítette osztályösszevonással az ág. ev. elemi isk. helyi­ségében heti 1 órán át „kitűnő" eredménnyel. A tanulók a kiszabott tanítási anyagot elvégezték. A templomot látogatták. A réformáeió

Next

/
Oldalképek
Tartalom