A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus

elyezve, részben takarékpénztári betétben van elhelyezve. De élkülözzük még mindig a többi 80°/ 0-ról a részletes elszámolást, ízt is látjuk, hogy nagy a hátralék Kárpátalján, de reméljük, ogy f. évre már igazodik ez is, s a közalap teljesítheti a ánon szerinti rendeltetését, s megkezdheti minden irányban asznos és kívánatos munkáját, örvendetesen vehetjük tudo­lásul, hogy ma már két egyházunkat felvette segitő karjára. Jyitrát, amelynek 3000 K-t, Ógyallának 400 K-t szavazott íeg állandó segélyül. Az egyházmegye már eddigi tartozásait, lelyeket követeltek, kiegyenlítette, s nem tartozik a hátralékosok órába, s igy jövőben is azon kell lennünk, hogy év végére I járul ékok minden egyh áz részéről po ntosa n befizettessenek I közpénztárba, hogy az e. megye kötelezettségének eléget ehessen, s konventi tagjainak ne kelljen a megrovások miatt izégyenkezniök a konventi üléseken. XI. Azonban a konv. jegyzőkönyvek árával a jegyzőkönyv - dec. 13. — 17. pontja szerint egyházmegyénk is a hátra­ékosok között szerepel, sőt az állitaték rólunk, hogy 1925 )ta egy fillért sem fizettünk be. Én ugyan minden felhívást, nely e tárgyban hozzám jött, azonnal továbbítottam az e. m. íözpénztáros úrhoz, de hogy küldött-e be e cimen, s mikor is mennyit, nem tudom. Ha esetleg nem küldött, azon sem :sodálkozom, mert hiszen hadilábon állottunk a konventtel az dőző években az 1924. évi közalapi visszamenőleges kivetés niait, s így* nem tudhattuk, nem láthattuk tisztán a követelések ogosságát. Ma azonban midőn már tisztább a kép, mit a convent működéséről nyerhetünk, nincs útjában semmi annak, íogy ez a tartozásunk kiegyenlittessék. Ez okból felhivandó­lak vélem aközpénztáros Tirai, hogyórintkezésbe lépvén a röza1a pt~"pénztáros úrral, u hátralék os követelés összegét isztázzák, s я tényleg íennálló hátralékot a közpénztár azon­íal fizesse ki Természetesen ez a hátralék azután az anya­jgyházakra a f. évben még kivetendő s általuk befizetendő íesz az e. m. közpénztárba. XII. Az 1928 évi májusi konv. jegyzőkönyv 19. pontja is érdekel bennünket, amennyiben ez a .Kálvin-nyomda" ügyé­ben hozott határozatot tartalmazza. Ebben a határozatban az egyetemes konvent a nyomda ügyével szolidaritást vállal, azt erkölcsileg és anyagilag támogatja s az egyetemes egyház hivatalos nyomdájának deklarálja, s részvények jegyzésére az összes egyházmegyéket és az egyházközségeket is felhívja, s az eredményről az egyházkerületektől fél éven belül jelentést

Next

/
Oldalképek
Tartalom