A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. április, 1928. augusztus
A közgyűlés lelkesült örömmel állapítja meg, hogy Nagy Nándor tanácsbíró úr a szavazatok általános nagy többségéi megnyerte, minélfogva őt a komáromi Református Egyházmegye törvényesen megválasztott gondnokának jelenti ki, az E. T. I. t.-c. 159. §-a alapján hivatalában megerősíti, s felkéri a hivatalos eskü letételére. A választást az egyházkerületi közgyűlésnek bejelenti. 3. Nagy Nándor e. m. gondnok a hivatalos esküt leteszi, s a gondnoki széket a következő beszéddel foglalja el: Nagytiszteleíű Egyházmegyei Közgyűlési Amidőn a mindenható Isten kegyelméből és az Ő nevével elfoglalom ezt a helyet, hálás köszönetet mondok az egyházmegye presbitériumainak azéri a nagy kitüntetésért, hogy engemet, az érdemetlent ültetett abba a gondnoki székbe, amelyben nem is olyan régen egy Darányi, a nagy magyar földművelésügyi miniszter és közvetlen előttem is egy országos nevű tudós ült. Ha ezekre a nagy kálvinistákra gondolok, meg az előttünk álló és megoldásra váró súlyos feladatokra; szorongó érzés, aggódás fog el. érzem kicsi, gyarló voltomat és vergődő lelkem csak a jóságos Istennél nyugszik meg, akinek kezében mindnyájan eszközök vagyunk és aki nem hagyja el a benne bizó erős hitüeket. Az isteni gondviselés rendelt mellém egyházmegyénk igen tisztelt Esperesében, immár elnöktársamban olyan kiváló férfiút, aki nagy tudásával, rendkívüli adminisztratív tehetségével úgy érzem, nagy segítségemre lesz és akinek jóindulatú támogatását ezúttal is kérve — kérem. Nagytiszteleíű Közgyűlés! Nehéz időben állítanak Önök e díszes, de felelősségteljes helyre! Tiz éve már annak, hogy az a nagy vihar, amely végigtombolt Európán, bennünket, csehszlovákiai reformátusokat is leszakított az anyatörzsről és belesodort egy olyan államba, amely a vallásnak és egyháznak erkölcsnemesítő és igy államfenntartás szempontjából is rendkívüli fontosságát negligálja, systemalikusan nyirbálja jogainkat és gördít mindig több és több akadályt működésünk elé. Odajutottunk tisztelt Uraim, hogy a kishitűek már-már kétségbe is esnek. Hová fordulhatnánk vigaszért, bátorításért máshová, mint küzdelmekkel, megpróbáltatásokkal teljes multunkhoz! Hát nem voltak-e már sötétebb napjai is kálvinista egyházunknak? Bizony voltaki És mi mentette meg és tartotta