A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. augusztus

~tn ­könyv terjesztését az ősz és tél folyamán hathatósan foganatosítani szíveskedjenek. 36. sz. A népiskolai vallástani tankönyvek után járó százalék kérdésében a kiadóval való elszámolásra nézve közgyűlésünk mult évi határozatát megújítja. 37. sz. Negyeden özv. Kalmár Jánosné 2000 K-ás ado­mányával gyarapította az egyházfentartási alapot; Förge­patonyban Lelkes Benő 8 m. hold földet hagyományozott, miről a jövő évben lehet részletesen jelenteni, de — mint a hitélet felemelő példáját, — bejelenti esperes úr ez alka­lommal is. Istenünknek áldása szálljon minden a Krisztus anyaszentegyháza építésére adakozó testvérünk lelkére I 38. sz. A hadikölcsönökről, az időszaki bírósági ülé­sekről, az esperesi hivatal egy évi ügymenetéről szóló jelentés után esperes úr köszönetet mond mindazoknak, kik egy esztendei terhes és sok tekintetben szomorú mun­kájában segítségére voltak. Legyen a gondviselő Istennek áldása azon a nagy­fontosságú, nagy terjedelmű, sok testi és lelki törődéssel járó munkán, melyet egyházmegyénk szeretett és hivatott vezére, esperes urunk ez esztendőben is kifejtett. És száll­jon Isten áldása a munkásra! Mi nyugodtan és az oltal­mazott család tagjainak édes gondtalanságával végeztük pályánk és életünk kis körre terjedő munkáit, mert tud­tuk, hogy helyettünk és értünk híven küzd és a bástya­fokon ébren őrködik a vezér. Oltalmazza és tartsa meg ót a gondviselő Isten anya­szentegyházunk építésére s a mi életünknek és szolgá­latunknak is áldására jóságával, kegyelmével időtlen időkig ! 6. sz. A Nyitra-i egyház helyzetének megvizsgálására az egyházmegye s illetve az egyházkerületi közgyűlés által kiküldött bizottság beterjeszti következő jegyzőkönyvét: Jegyzőkönyv Felvétetett Nyltrán a református egyház tanácstermében 1926 évi május hó Ю-én megtartott bizottsági illésen. Jelen vannak: Nt. Morócz Mihály ógyallai ref. lelkész egyh. ker. tanácsbiró, elnök, nt. Boross Kálmán kamocsai ref. lelkész, e. m. tanácsbiró, nt. Rácz Elemér magyarsóki ref. lelkész e. m. tanácsbiró, dr. Kiss Jenő e. m. vil. tanácsbiró és ügyész és dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom