A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. szeptember

rtf nak, mikor diszes állásának terhét uj esperesünk kezére adja, kihez eleve ís hűséggel, bizalommal és szeretettel kötjük magunkat. Nehéz kötelesség előtt állunk ; új feladatok várnak megoldásra, régi nehézségek legyőzésre, új akadályok elhárításra, szükségek kielégítésre, lebegő kérdések válaszadásra. Körülöttünk még ma is teljes bizonytalanság lebeg, viszonyaink rettenetesen kuszált szövedékét kell bontogatni, az utolsó tiz esztendőnek hatásában még ma is kiszámithatlan zengése csőstül hegyire összezagyválta a mi világunkat. Mondhatni, hogy a jövendő útját keresn» kell ; érezhetjük, hogy a homályban nehezebben láthatunk s a tenger ködében egyetlen biztos vezetőre, a mágneses tűre, magunk is rászorulunk. A mi mágneses délkörünk a hit és a szeretet isteni impériumában fekszik, iránytűnk egyik sarkának tehát mindig lelkiismeretünk felé kell hajlania. Békességre és igazságra kell törekednünk lelkünkben s a reánk bízott lelkekben. Meg kell találnunk Csaba írját, mely a modern lelkek kétségét megnyugtatja, zúgolódását kiengeszteli, hitét visszaadja, reménységét föltámasztja, az isteni és emberi igazság győzedelmében való megnyugvást megszerzi — a fájdalmak és veszteségek égő tüzét eloltja. Vissza kell vinni lelkünket a forráshoz, mely a babiloni vizeknél fakad : megismerni a megtagadott, régi Istent, visszavágyni a könnyelműen eltékozolt lelki nyugodalmatMeglelni a lelkek békességét, megerősiteni reménységét, elsiratni, amit elvesztettünk, feltalálni a nekünk itt letett kenyeret hitünkben és igazságunkban. Arra tanít a természetnek változhatatlan rendje, hogy a lélekben és valóságban élő világ egyetem, ha természetfölötti erők kilökik is nyugalmi állásából, az inga törvénye szerint több kevesebb, hosszabb-rövidebb lengés után, de nyugalmába visszatér. Amit a modern zagyvaság fölbontott, össze-vissza rázott, a társadalom békéje, az egyház békéje, a nemzetek békéje, az egyes emberek békéje vissza fog térni, mint a hogyan a mágneses tű mindig visszatér eredeti állásába, ha a társadalom lelkiismerete, a nemzetek lelkiismerete, az egyes emberek lelkiismerete: a hit és a szeretet isteni impériumában nyugoszik. A modern filozófia kételkedésre tanít, önzésre ösztönöz, materialis irányba terel, mert nem az állandó és isteni universum, hanem a változó és emberi individium tengelyén forog. Régen hinni tanított, önzetlenségre hajlott, események kultuszát hirdette. Igaz, hogy a bölcsészet régen kiszállott az egyetemességre törekvő teologia és ennek világi reprezentánsa: az egyház öléből, de az is igaz, hogy a filozófia sohasem tagadhatja meg az igazságot, melyet mindig keresni kell, a morált, melyben az igazság diadalmaskodik, a megnyugtatást a világ isteni rendjében. De szeretném én látni azt az emberiséget, mely ma békében él szivével, lelkiismeretével, Istenével. Szeretném látni azt a társadalmat, mely ma tisztában van magával és jövendőjével, azt az embert, kinek nem dobog hevesebben a szive, ha lelkiismeretét megkopogtatja ! Ez az általános elégületlenség az igazi kritikája az uj társadalomtudományi filozófiának, a béke templomának körülöttünk heverő