A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. augusztus

- 19 ­12. Tóth Lajos ny. járásbiró, az egyházmegyének 35 éven át világi tanácsbirája, tekin'ettel hajlott korára és az ezzel együtt járó beteges állapotára, ezen tisztségéről mult évi december 23-án kelt s nt. Esperes úrhoz intézett levelében lemondott, — „felkérvén őt, hogy lemondását a közgyűlés által elfogadtatni s a lelkészi karnak irányában tanúsított bizalmáért és jóindula­táért hálás köszönetét tolmácsolni szíveskedjék." A közgyűlés mély sajnálkozással látja távozni ezen hű és igaz tisztviselőjét, arról az állásról, melyet hosszú 35 éven át oly eredményesen, annyi hitbuzgó­sággal, annyi bölcsességgel és tapintattal és anyaszent­egyházunk iránt annyi szeretettel töltött be. Annyi jó munkájára tekintve, - tiszteletben kí­vánja tartani elhatározását, az előtt meghajol és a le­mondást sajnálattal bár, — de tudomásul veszi azzal, hogy neki most amikor közülünk kiválik, — sok évi önzetlen, nemes és eredményes munkájáért, melyet egyházaink építése, egyházmegyénk közügyeinek előbb­re vitele körül végzett — elismerését és hálás köszö­netét nyilvánítja ; — s egyúttal hőn óhajtja, hogy a hű munkások jutalmazó nagy Istene aranyozza be életé­nek hátralevő éveit a lelki megnyugvás és békesség és a jól elvégzett kötelesség teljesítéséből származó éöes öntudat melegítő sugaraival. 13. A komáromi ref. egyház Presbyteriuma az egyházme­gye mult évi november hó 29-én tartott közgyűlése jegyző­könyvének 6. sz. határozatában felhivatott arra, hogy mivel az első lelkészi állás Németh István püspök úr önkéntes eltávo­zása folytán megüresültnek mondatott ki, ugyanazon határozat­ban — ezen állás betöltése vagy más módon való rendezése iránt a szükséges lépéseket a saját hatáskörében tegye meg — s eljárása eredményéről a mostani gyűlésre jelentését ter­jessze be. Az egyház Presbyteriuma 1922. évi február hó 27-én tartott gyűlésében a kérdést alaposan megtárgyalván — és az egyház anyagi helyzetét mérlegelvén, mely szerint az egyház­nak adósegély cimén mindeddig kiutalt 4000 К államsegély — az egyház és állam szétválasztása kérdésének napirendre vető­dése miatt állandónak nem tekinthető, hogy továbbá éppen ilyen természetű az elrequirált lelkészlak haszonbéréből eredő évi 12 ezer korona bevétel, illetve jövedelem is; — tekintetbe vévén továbbá növekvő kiadásait, melyeket meglevő épületei­nek karban tartására, még fennálló 45 ezer korona adósságá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom