A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1920. október, 1921. január, 1921. november

Lap A statisztikai adatokból közlök néhányai tanúságos összehasonlí­tás céljából : Ezzel bevégzem hosszúra nyúlt, mégis nagyon sok szempontból hézagos jelentésemel. Eogyalkozásaiért kegyes elnézést kérek. Ahol az állapotokkal részletesebben foglalkozom is, nem azt adom, amit akar­tam. Bizonyos érzések hatalmába kerültem minduntalan s amit azok­nak hatása alatt irlam, utóbb megváltoztattam. Ez az egyik magyará­zata a hézagosságnak. Jó Istenünk szent áldását — ha van még ilyen számunkra — árassza ki anyaszentegyházunkra, a közgyűlés tagjaira! A közgyűlés a jelentést megilletődve hallgatta végig és egyes pontjaira az alábbi határozatokat hozta: a) Egyházkerületünk volt főgondnoka gr. Tisza Istvánnak emlékezetét, ki erőinek legjavát egy életen át szentelte egyet, egyházunknak, s ügyei, boldogu­lása, jóléte munkálásán lörhetlen eréllyel és kitar­tással fáradozott, — fájó érzéssel, könnyező sze­mekkel, síró lélekkel örökíti meg e. megyénk az ő jkvének lapjain. Nagy volt ő a nagyok között is, „integer vir scelerisque purus" — kinek emléke örökké élni fog egyházunk történetében. Egy szál virágot tesz közgyűlésünk csendes sírboltjára, iránta érzett szeretetének virágszálát, csendes pihenést kivánva összetört testének, abban a boldogító re­ményben élvén, hogy erőszakosan kioltott élete uj és soha el nem halványuló fénnyel folytatódott és tündöklik Istenünknél az égi örökös hazában. b) A csehszlovák köztársaság új államalakula­tában ref. egyházunk helyzetének megszilárdulása, illetve elhelyezkedésünk föltétele gyanánt többszörös tárgyalásokról emlékezik meg a jelentés, melynek eredményeképen a kormány azon követelménye áll, Születtek Meghaltak . Házasullak . 1914 év 1Ы5. év 1917. év 1919 év 1590 1199 822 1107 1166 1283 1127 836 349 113 168 902 Önkéntes adomány . Építkezési összegek 18,398 К 26,692 К 54,407 К 61,700 К 31,371 К 22,374 К 30,695 К 74,465 К

Next

/
Oldalképek
Tartalom