A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918. július
- 29 tessék, mert 6 koronát postán nevezetteknek már megküldött. Kijelenti továbbá, hogy őket jővöre elfogadni nem hajlandó, hanem uj kiküldöttekkel váltassanak fel. A tanügyi bizottság megbotránkozva a levél tiszteletlen hangja és kitételei felett, megállapítja a megvádolt körfelügyelők ténykedésének kifogástalan voltát s az e. megye által utasíttatni kéri a hodosi lelkészt és presbyteriumot, hogy nevezett körfelügyelőket megbízatásuk lejártáig fogadni s a részükre hátralékban vezetett 6 koronát kiutalni tartoznak. A beadvány személyeskedő vonatkozásai egyebekben az érdekeltek figyelmébe ajánltatnak. 5 Tárgyaltattak Pozsony és Esztergom vármegyék közigazgatási bizottságainak átiratai, melyek a miniszterileg elrendelt népiskolai gazdasági gyakorló területnek beszerzése tárgyában hozott határozatokat ismertetik. A tanügyi bizottság a többtermelés elősegítését czélzó miniszteri rendeletben kifejtett elveket ugy nevelési, mint nemzetgazdasági szempontból szintén rendkívül értékesnek tartja, de az egyházi főhatóságot e tárgyban oly értelmű felterjesztésre kéri, hogy amennyiben a községi elöljáróságok a miniszteri rendeletben előirt területeket beszerzik, az egyházi elöljáróságok kötelességüknek ismerik a gazdasági gyakorlat megkezdésére vonatkozó intézkedések foganatosítását, annyival is inkább, amennyiben a gazdasági oktatás, mint tantárgy, a tantervbe már eredetileg is be van illesztve. 6. Helyettes elnök felhívja az iskolai körfelügyelőket, hogy a tanügyi állapotokról szóló stat. adatokat, az iskola látogatások alkalkalmával pontosan és lelkiismeretesen állapítsák meg, mert külömben enélkül megbízható és pontos statisztikát összeállítani nem lehet. Tudomásul szolgál, 7. Tanügyi bizottság kéri az e. megyétől, az eddigi szokás szerint 6 koronában megállapított napidíjnak 10 koronára leendő felemelését. 8. A bizottság a hely. Elnöknek és jegyzőnek a jelen gyűlés alkalmából végzett ténykedéseiért jegyzőkönyvi köszönetet szavaz. 9. Több tárgy nem levén, h. elnök az ülést bezárta. Kmf. Pethes Béla felkért jegyző. Fekecs Sándor t. ti. b. h. elnök.