A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1916. július

— 3 — ismét visszajönnek, bizonyára fokozott mértékben fogják érezni a ragaszkodó szeretetet övéik iránt és azok részéről; megtanulják jobban megbecsülni a családias élet áldásait; szeretni fogják otthon is bajtársaikat, akikkel, és a hazát, a melyért együtt küzdöttek és szenvedtek és jobban mint valaha szivükre veszik a költő szavait: hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar! Hiszen nincs nagyobb összeforrasztó erő az együtt kiontott vérnél, tisztább baráti és hazaszeretet, mint a mely a közös veszedelem idején eöződött meg. A közös nagy szenveöések és kölcsönös áldozottételek, a hősöké, akik vért és életet áldoznak és azoké, akik érettük otthon nélkülöznek és helyettük dolgoznak, maguk szűkölködnek és jószivvel adakoznak, csakhogy több jusson a szenvedőknek; az a sok szerencsétlenség és gyász, mely egyeseket és családokat ér, megmélyitik a kedélyeket és felszítják a vallásosság hamvadó tüzét is. Hiszen régi tapasztalás az, hogy „jó sorsban eltávolodnak az emberek a templomtól, mig a balsors megint visszatereli őket oda, Isten szine elébe, jobbért esedezni !" A régi rómaiak Jánus-temploma is béke idejében zárva volt, de háborúban nyitva állott, mert akkor az imádkozok száma megszaporodott. Ugyanezt tapasztaljuk mi mostani lelkészek is. Templomaink aránylag jobban megtelnek, mint háború előtt. Lehet, hogy ez csak alkalmi hitfelbuzdulás, amiből maradandóságra számítani nem lehet; mindamellet megszívlelni való jelenség és valószínű, hogy egyhamar nem fog ellanyhulni. A nagy világégés emléke és benyomásai jóidéig megmaraönak a lelkekben és a veszedelemből megszabadultak hálaéneke még hosszú iöőn át be fogja tölteni a templomokat A mi kötelességünk, hogy a fellángolt szent tüzet ápoljuk, kialudni ne engedjük; imáinkban szárnyakat füzünk az Istenhez emelkedni kivánó lelkeknek és hirdetjük a mai Istenünknek megszabadító és megtartó erejét. A háborús zivatarok második éve földmiveléssel foglalkozó híveink mezőgazdasági munkáira nézve is renökivülinek mondható. A legvénebb emberek vallomása szerint annyi csapadék kora ősztől késő tavaszig a fagymentes téli hónapokon át nem volt, mint az 1915—16. termési esztendőben. Valamint országszerte, úgy egyházmegyénk területén is, kivált a Vágmelléken, jelentékeny része a művelés alatt álló földeknek vettetlen maradt és ma is parlagon áll. Az abnormis nedves iöőjárás felettébb megnehezittse és késleltette a földművelési munkákat és népünk minden munkabíró erejét, sok helyütt még az iskolásgyermekeket is igénybe vette. Emiatt több iskolában az ismétlőoktatás egészen szünetelt vagy csak 2—3 hónapig tartott.