A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július
— 61 — való nyilvánosságra való állításától mint azt jelentésében teszi, tartózkodjék. 4. Rut ka. Missiói anyaegyház. Gondozza Fövenyessy Pál, missiói lelkész. A milyen lehangoló volt a mult évi jelentés, az idei annyival felemelőbb. „Hála legyen a jó Istennek - irja a gondozó reményteljes kebellel — hogy egyházi felettes hatóságaink jó indulata e végvár felé is irányult és nemes lelkű segélyezésével az 1914. év folyamán már egyházunk fennállása megélhetése véglegesen biztosíttatott." Híveinek száma szaporodott. Az 1914. év végén 1122. A gondozó nagy utánjárással pontos statisztikát készített missiói területének összes helységeiről. Hitélet a missióban kiváló. Isteni tiszteletek, biblia magyarázatok a hallgatók elsem férnek a teremben, hanem a folyosóról hallgatják az igét. Nemcsak hiveink, hanem más vallásúak is tömegesen vesznek részt isteni tiszteleteinken még a zólyomi missió területéről is. Az országos vasutas szövetség engedte át - gondozó kérelmére — helyiségét az isteni tiszteleti czélokra ingyen. így a gyülekezet szép, villanyvilágítással ellátott állandó istentiszteleti helyiséggel rendelkezik. Született 22, meghalt 9, — házasságot kötött 1 vegyespár. Konfirmált 9. Úrvacsorával éltek 840. Istentiszteleteken részt vevők száma 300 —540. A vegyes házaspár javunkra kötött egyezséget. Missiói istentiszteletet tartott 104, — biblia magyarázatot 83, - ifjúsági istentiszteletet 5 izben. Urvacsorát osztott 39-szer, betegeknél 7-szer, — családoknál látogatást 80-szor, — 25 népiskolában 78, — 12 középiskolában 46 növendéket tanított. Vagyoni és háztartási tekintetben is szép haladás mutatkozik a mult évihez képest. A hivek adakozók, utolsó fillérjüket is készek feláldozni jótékony és egyházi czélra. A mit mutat az is, hogy a központon, daczára hogy 120 adó fizető vonult hadba, — alig van hátralékos egyházi adó. E mellett vörös kereszt egyletet tart fen a buzgóság, sebesült és harcztérre menő katonák ezreit látja el élelemmel, — közadakozásból 181 koronáért harmoniumot szerez be, közköltségen elhunyt katonákat temetnek el, segélyre szorulókat gyámolitanak. Egyházkerületi segélye 200 korona. Kéri gondozó ezen segélynek felemelését és tekintettel arra, hogy a folyó évben már saját fizetésének terhére nem teljesíthette a missió terület gondozása körül felmerült kiadásokat, hanem a presbitérium utalta azt ki számára, kéri hogy ezen kiutalt 489 korona 41 fillér az egyházkerület által megtérhessék. A bizottság örömmel látja a gondozó ügybuzgalma, lelkesédése folytán e végvár fejlődését és segélyének felemelését, valamint a részére kiutalt 439. k. visszatérítését az egyházkerület jóindulatában ajánlja.