A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július
— 52 — aggódó szeretettel kéri az egyházmegyét, hogy praecedens alkotása nélkül az egyházmegyei közpénztár terhére segélyezze 200 koronával. Hiszen nem lehet magasztosabb feladat az egyházmegyére nézve, mint 8 sanyarú helyzetben levő lelkész magzat gondjának felvétele. Egyben hasonló segélyezés czéljából lelkésztársunkat az egyházkerület meleg szeretetében is bekéri. II. Sgyházak kérvényei. 1. Magykeszi. Hatóságilag lakhatatlannak nyilvánított tanüói lakásának újból építésére kér 400 korona segélyt, a mult évi határozat értelmében. 2. Gsilizradüány. Kert és udvar kerités, pince épités czéljára kéri segélyezését. 3' Jíismánya. Egyházi épületeinek tetemesebb javítási munkálatának fedezésére kéri segélyezését. 4. SRlsószőlős. Templom épités, lelkészlak javítás czéljára kéri állandó segélyezését. 5. SRpáczaszakállas. Tanitói lakásának újra épitése és iskolájának átalakítására a mult évi határozat értelmében. 6. Jíulcsod. Vihar által megrongált épületeinek kijavításából eredett adósságainak törlesztése s ujabb elkerülhetetlen építkezésének fedezésére. 7. fflistál. Templom és lelkészlak javitására kér segélyt. 8' Jíyifra. Az 1896. évi egy. megyei k. gy. jegyzőkönyv 11. pontja alatt részére biztosított 200 korona segélynek folyósítását kéri. 9. 3)unaradvány. Lelkészlaki melléképületek épithetésére, lelkészi és tanitói kert kerités és kutkerités czéljaira kér 400 korona segélyt. 10 Jzsap. Iskolaépítésből származott 8000 korona adósságának törlesztésére kéri segélyezését. 1 \ i s..v,:»>d B. Rendes államsegély kérvények. 1. Gsilizradüány. Adóságára, kert és udvarkerités és pinczekészi tés czéljára. 2. Pozsony. A neki templom építésre 12 évre lekötött 500 korona. 3. Jíismánya. Toronytető javítási czélra kér 500 koronát, jövőre pedig hasonló összegű előjegyzést. , ГЛ. SRlsószőlös. Templomépítés, lelkész lakás javítás czéljára kéri segélyezését. 5. SRpáczaszakállas. Tanitói lakásuk ujjáépitése és iskolájuk átalakítására kér nagyobb összegű segélyt. 6. Jíulcsod. Adósságtörlesztésre és építkezésre kér segélyt.