A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1914. július
- 24 a törvényben előirt 8 hónapot is csak nehézségekkel küzdve tudják betartani, a mi azután az általános eredményen is meglátszik. Utasítandó a madi iskolaszék, hogy a gyermekek iskolába járását jobban ellenőrizze és ha netalán a polgári hatóság részéről a mulasztásokkal szemben nagyobb fokú indolencziát tapasztalna, haladéktalanul jelentse az egyházi felsőbb hatóságnak. Bénkepatonyban és Nemeshodoson a tantermek piszkosaknak találtattak s ez utóbbi helyen a tavalyihoz képest az általános eredményt illetőleg a hanyatlás volt tapasztalható. Utasítandó a benkepatonyi és nemeshodosi egyházak presbyteriumai, hogy az iskolák tantermeinek tisztán tartására nagyobb gondot fordítsanak, — a nemeshodosi tanítók felhivatnak, hogy az oktatásügy terén iskoláikban több buzgalmat tanúsítsanak; Nagy Gyula tanitó pedig külön is felhívandó, hogy tanítványaival egyenlő szeretet és jóakarattal foglalkozzék. II. Jíör. Körfelügyelői jelentés szerint a szap-csiliznyáradi iskolában 2 református tanköteles nem a szapi református, hanem a csiliznyáradi r. kath. iskolába járt. Vallásoktatásban a szapi ref. iskolában kellett volna részesülniök, de itt a tanév folyamán soha meg nem jelentek. Az iskolaszék a saját hatáskörében 8 kor. pénzbirsággal sújtotta a szülőket, amit azonban a községi elöljáróság nem hajtott be. Utasítandó a szapi iskolaszék elnöke, hogy az elöljáróságot a járás főszolgabirájánál haladéktalanul jelentse fel mulasztása miatt, a csiliznyáradi kath. iskola tanítóját pedig kisérje figyelemmel, hogy az emiitett növendékeket az uj tanév bekövetkeztekor átbocsájtja-e a vallástani osztályzat hiányában a következő felsőbb osztályba, mely esetben a dologról jelentés lesz teendő felsőbb hatóságaink utján a Cultusminiszterhez. III. Jíör. Körfelügyelői jelentés szerint az ekeli iskolában az oktatásügy terén hanyatlás tapasztalható, ami nagy részben a tanitó kialakulatlan módszerének lehet tulajdonítani. Utasítandó az ekeli iskola vezető tanítója, hogy a rendelkezésre álló tananyagot helyesebb módszerrel ölelje fel s különösen az értelem fejlesztésére fordítson nagyobb gondot. A nemesócsai iskolákban a gyermekek hiányosan jelentek meg a vizsgán, amit annak lehet tulajdonítani, hogy a községi elöljáróság a tankötelesek mulasztását lanyhán kezeli. Felhívandó az iskolaszék, hogy e hiány megszüntetésére czélra vezető intézkedéseket tegyen. IV. Jíör. Körfelügyelői jelentés szerint a lakszakállasi iskolában