A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

— 89 — közgyűléshez, hogy mind a kettő újból kiállítandó és mivel javadalomtöbblet megállapításokat tartalmaznak, az ide vonat­kozólag hozott egyházközségi közgyűlési határozat az iratok­hoz csatolandó. Indokolni kell, hogy a boldogfai társegyház eddig fizetett 5 q. mérő rozsa helyett, miért van 386 kg., holott a réthei egyház 15 p. m. rozsa helyett csak 713 kg. szerepel. Ezen kivül a dijlevelek külső kiállításának helyte­lenségei is szükségessé tették azok újonnan való kiállítását. 48. Felterjesztettek a réthei ref. énekkar alapszabályai egyházható­sági megerősítés czéljából. Az e. m közgyűlés örömmel veszi tudomásul a réthei ref. énekkar megalakulását, de szükségesnek tartja, hogy az alapszabályokban határozottan ki legyen fejezve, hogy elnöke mindenkori lelkész, karvezetője hivatalból a mindenkori kántor­' tanitó. Kívánatosnak tartja, hogy az elnök hatásköre és fele­lőssége részletesebben legyen feltüntetve, igy az utalványozás joga az elnök hatáskörébe utaltassák. A 19. §. az alap­szabályból törtendő. Végezetre világi hatósági megerősítés czéljából pótlandó még a szokásos záró szakaszszal, amely szerint az énekkar feloszlatható, ha az állami törvényekkel ellenkező, vagy magyar nemzeti érdeket sértő működést folytatna. 49. A nemeshodosi egyház azon kérelmét terjeszti az ehm. köz­gyűlés elé, hogy miután a f évben az E. T.-ben előirt adókulcsot léptette életbe, mely törvényes adókulcs a régivel szemben 1450 k. hiányt mutat fel s hiány fedezetére csupán az 558 k. adócsökkentési segéllyel rendelkezik, a még hiányzó összeg fedezésére a Czucz István féle alap 800 k. évi jövedelmét felhasználhassa mindaddig, mig 20000 korona építkezésből származó adósságát rendkívüli adókból ki nem egyenlíti. A kérelemhez semmiféle melléklet nem lévén csatolva, utasittatik a nemeshodosi egyház, hogy a Czucz J.-féle ala­pító levelett vagy az alapítvány évi jövedelmeinek felhasz­nálhatásáról szóló jkvi határozatokat terjessze fel nt. Esperes V úrhoz, akit ezennel felhatalmaz az egyh. kgyülés, hogy amenyi­ben közvetlen meggyőződése szerint a hodosiak kérelme nem ellenkezik az alapítvány rendeltetésével, elnöki intéz­kedésével teljesítse e hodosi egyház kérelmét. 50. Tárgyaltatotott Szinay Sándor diósförgepatonyi lelkésznek fellebbezése, a dfpatonyi presbyterium ama 1911. évi határozata ellen, amely a megválasztandó uj lelkészt az eltávozatt lelkésztől hátra­maradt gyümölcsfák, szőlőtőkék, lúgos méhes, filagoria és galambdúcz 246 k. 78 f. megváltására kötelezte. Az egyhm. közgyűlés megváltási szabályrendelete értelmé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom