A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július

— 38 — választmány Vecsey Kálmánt és Molnár Benőt 40—40 korona segé­lyezésre ajánlja. Zsemlye Pétert és Földes Lajost pedig előterjesztetni véleményezi. A közgyűlés, a választmány ajánlatát és véleményét helybenhagyja. 9. Indítványok tárgyalása. Előadó: Pethes Béla. Előadó ismerteti a bihari ref. egyhm. tanitóegyesület választmá­nyának Nagyváradon 1912. évi jan. 13-án tartott gyűlés jegyzőkönyvi kivonatát, melyben a választmány megbízza elnököt, hogy az Orsz. Szöv. igazgatóságához terjesztendő feliratot kész jkönyvi kivonat alak jában sokszorosítsa és küldje meg az összes magyarországi ref. egyhm. tanítóegyesületnek és a Ref. tanítók orsz. egyesülete elnökének, kérvén, hogy azt tegyék magukévá. Ugyanez a tanitóegyesület kéri tantestüle­tünket, adjon be a szövetség elnökségéhez egy kérvényt, melyben a nem állami tanítóknak legalább csak a szülei háztól távol tanuló gyermekei részére a féláru vasúti jegy váltására jogosító igazolványt a kereskedelmi miniszter Úrnál az összes református egyhm. tanító­egyesületekkel karöltve eszközölje ki. Ugyancsak a bihari ref. egyhm. tanítóegyesület 1911. évi júl. 3-án tartott gyűlés 4. sz. jk. határozatához, melyben kimondja az egyhm. tanítóegyesület, hogy felir a Nagyt. és Nagys. Egyhm. közgyűléshez s tisztelettel kéri, hogy illetékes helyen hasson oda, miszerint a református tanítóság a lehető legrövidebb időn belül, az állami tanítókkal teljesen egyenlő anyagi ellátásban részesittessék. Addig is saját hatáskörében úgy intézkednék, hogy az egyhm. területén működő tanítók az 1908. évi XLVI. t. c. végrehajtása folytán szenvedett anyagi veszteségeiket, az iskolafentartó egyházköz­ségektől haladéktalanul megkapják, hozzájárulását kéri. Előadó fenti indítványok elfogadását ajánlja. A kgyülés a fenti indítványokhoz hozzájárul. 10. Költő Gyula biharkeresztesi tanitó és Dobó Sándor aziránt intézett felhívást és kérést tantestületünkhöz, hogy közgyűlésén hozzon olyan határozatot, melynek értelmében az egyesület minden évben anyagi erejéhez mérten szubvencionálja a „Tanitók Lapját." Előadó, a tantestületnek anyagi helyzetét tekintve, nem véleményezi. A kgyülés előadó véleményéhez hozzájárul. 11. Mielőtt a kgyülést az elnök bezárta volna, a tantestület tagjai­nak nagy örömére megjelent a tanitók egyik igazi barátja, pártfogója: Konkoly Th. Béla úr, a tantest, tisztb. világi elnöke. Aki szintén ki­fejezte a pályamunkáknak a kor tudományos színvonalán állása és a tantestület munkálkodása fölötti örömét és teljes megelégedését, azon reményének adott kifejezést, hogy ha a tanítóság nyugodtan viseli magát és hűséggel lesz a reábizottakban, föltétlenül diadalt fog aratni. A tantestület iránt érzett nemeslelküségének és szeretetének, mint

Next

/
Oldalképek
Tartalom