A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

— 34 — Jelentés a komáromi református egyházmegye területén lévő felekezeti nép­iskolák tanügyi állapotéiról az iskolai tanévről. Midőn van szerencsém beterjeszteni tiszteletteljes jelentésemet, legelső kötelességemnek tartom felemlíteni ugy a magam, mint a komáromi egyházmegye tanügyi bizottságának reputácziója érdekében, hogy az 1910. év szept. 28-án Pápán tartott egyh. ker. közgyűlés jegyzőkönyvének 99. lapján „Megjegyzések" után következő azon pontja ma is bizonytalanság formájában áll a tanügyi bizottság s minden olvasó előtt : „hogy a komáromi egyh. megyéből a ref. népiskolákra vonatkozó részletes kimutatás nem érkezett," holott ezen kimutatás a komáromi egyh. megye 1910. évi július 20-án tartott közgyűlésének tanúsága szerint pontról-pontra letárgyaltatott és záradékkal ellátva, az egyházkerületre felterjesztetni határoztatott, melyet az egyházkerületi közgyűlésen tett nyilatkozata szerint az e. megyei főjegyző ur meg is tett. Itt tehát tényekről lévén szó, nyilvánvaló, hogy ezen vádképpen jegyzőkönyvezett mulasztást sem a tanügyi bizottság, sem annak elnöke el nem követte. Kérjük tehát a nagyt. és tek. Egyházmegyei közgyűlést, hogy ezen hibás jegyzőkönyvi pontot a fent előadott tényeknek meg­felelően rektifiláltatni szíveskedjen az egyházkerületen, nehogy a jegyző­könyvet olvasó előtt az egyházmegyei tanügyi bizottság negligenciával vádolható legyen. Áttérve a tulajdonképpeni tanügyi jelentés tárgyára, erre vonatko­zólag is az előre bocsájtott megjegyzésem, hogy az összehasonlító számokban (32.) sajtóhibával felszerelt és az A. B. iv 116 rubrikával ellátott üresen hagyott téréit teljesen megbízható s összeegyeztethető számokkal beterjeszteni teljes lehetetlenség volt. A „Dunántuli protestáns lapot" nem minden lelkész és tanitó olvassa, tehát igen sok az abban közölt korrekciókról nem is vehetett tudomást, ennek folytán maradt a találgatások terén, nem is mervén arra gondolni, hogy az egész egyh. kerület népiskolai adatainak pon­tos kimutatása czéljából régen sürgetett és most frissen szétküldött uj hivatalos rubrikás iv csak összehasonlító számaiban 32 sajtóhibá­ban'leledzik 116 erős pontozatokra illetve kérdésekre felosztva. Ezért nem is állhatok jót az összesítésben kimutatott számok pontosságáért, hanem az adatokat, a mellékelt ivén azon formában állítottam össze, a mint azt az egyházmegye 10 iskola köréből kezeimhez kaptam. 1. Komáromi ref. 41842 lelket számláló (Ebből hiányzik mindazon egyházunk lélekszáma, melyek községi, állami stb. iskolával birnak.) egyházmegyénk fentart 48 teljes hat osztályú népiskolát, ezekben a tanítás 82 tanteremben történt, melyek közül 71 volt törvényszerű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom