A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. július

— 75 — I. fejezet. 1. §. a), b) pontja megmarad; a b) pontba ezen beszúrással: „a kiásatás, valamint ujabb fák ültetése költségének fele is a kivágatót terheli" ; c) pontja megmarad. 2. §. megmarad, kikötések nélkül, vagyis az a), b), c), d) pontok elmaradnak. 3. §. a), b), c) pontja megmarad ; d) pontjába 5 év helyett 10 év, 30 fillér helyett 1 korona teendő. 4. §. helyeit lesz : A lelkész- és tanitóhik udvarán és kertjében levő rózsafák és diszbokrokra nézve a meg­váltás nem kötelező, s ennek esetleges megváltása szabad egyesség tárgyát képezi. 5. §. A lelkész- és tanitóföldeken 1200 D-ölnél nagyobb földterület szöllövel be nem ültethető, hogy az utódot megváltási kötelezettség terhelje. A szöllöültetés ideje és a földterület nagysága az egyházmegyére be­jelentendő. A kártalanítás összege szakértők által állapí­tandó meg az egyházmegye jóváhagyásával. A meg­váltási ár 2 év alatt fizetendő az utód által kamat nélkül. A II. fejezet elmarad. A záróhatározatok 2—3. pontjai elmaradnak. 3. Tárgyalta mind a három lelkészi kör az egyházmegyei tanítótestület elnöke által benyújtott szabályrendelet-tervezetet a tanítók szabadságolásáról. A jelzeit szabályrendelet-tervezetet a vágvidéki lelkészi kör elfogadja, a mátyusvidéki és alsócsallóközi lelkészi kör pedig el­veti; és pedig a mátyusvidéki lelkészi kör azzal az indokolással, miszerint az Egyházi Törvények VI. törvényczikke 55. §-a a tanítók hivatali viszonya szabályozását a kerületi hatáskörbe utalja; az alsócsallóközi lelkészi kör pedig azzal, hogy a tervezet több pontjá­ban egyházi törvényeinkbe ütközik, továbbá, hogy az országos népoktatási törvény értelmében csak oklevélileg képesített egyén taníthat, holott a tervezet a helyettesítést az egy tanitós iskolában a lelkész kötelezettségeül irja elő, és tekintettel végül arra, hogy az egyházi törvény csak a tanitó betegsége folytán szükséges he­lyettesítésről szól, a szabályrendelet készítést az egyházkerületre bizza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom