A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. július
— 73 — A segélyosztó-bizottság javaslatai, ajánlatai egész terjedelmükben s minden részletükben elfogadtattak, s az egyházmegyei rendes közgyűlés által határozati erőre emeltettek. 33. Az alsószöllösi és dunaradványi egyházak beterjesztik újból épitendö templomuk, s a madi egyház újból épitendö lelkészi lakásának tervrajzát, épitési költségvetését, a vonatkozó presbiteriés közgyűlési határozatokkal együtt, kérve az építkezés engedélyezését, illetve a költségvetés jóváhagyását és megerősítését. Az építkezés engedélyeztetik mindegyik egyháznál azzal, hogy az egyház a tökesegély megnyerése esetén, tegyen jelentést az építkezés megkezdése előtt az esperesi hivatalnál, hogy az az ellenőrzésről s ugy a tervrajz, mint a költségvetés részletes szakértői megvizsgálásáról idejekorán intézkedhessék. 34. Felolvastatott az egyházmegyei lelkészértekezlet jegyzökönyve, amint következik : Jegyzőkönyv, felvétetett Komáromban, 1907 julius 23-án tartott református egyházmegyei lelkészértekezleti ülésen. Jelen voltak: Tóth Kálmán esperes elnöklete alatt a lelkészek közül szép számmal. 1. Elnök szívélyes szavakban üdvözölvén az lelkészértekezlet tagjait, a gyűlést megnyitja. 2. Tárgyalás alá vétettek az egyes lelkészi körök értekezletén hozott s ide beterjesztett indítványok. Ez indítványokat s az ezekre egyházmegyei lelkészértekezleti véleményt a következőkben terjeszti az ülés az egyházmegye-, illetve az egyházmegye utján felsőbb hatóságaink ügykörébe. I. Az 1906. évi egyházmegyei közgyűlés jegyzökönyvének 12. pontja ad 2—IX. alatt felhívta az egyes lelkészértekezleti köröket, hogy az alsócsallóközi lelkészi kör által, a mult évben : „a lelkészi- és tanitói földterületen levő fák mikénti használatáról