A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. február, 1907. április

— 29 — meg kell elégednem !" Bizony, a mi elégedetlen és nyugtalan korunkban kétszeresen kívánatos volna elvezetni a lelkeket a Krisztus keresztjénél fakadó forrás vizéhez, a hithez. Jóleső megnyugvással konstatálható, hogy a mi egyházmegyei társadalmunk közéletében ez a kór még járványszerüen nem lépett fel és kivált falusi gyülekezeteinkben az egyháziasság ellen ez idő szerint még nagyobb panaszra nincsen ok, sőt az utóbbi időkben a vallásos életműködés kedvező jelenségeivel találkozhatunk ; iskoláinkban a tanítók behatóbban kezelik a vallásoktatást, valamint a lelkészi működés sok helyen belterjesebbé lett. Ebben az irányban van folytonos elöhaladásra szükség, hogy erkölcsi életünk tisztaságát, egyszerűségét korunk határtalan önzésétől és telhetetlenségétöl megóvhassuk ; miért is én a hiterösitö munkásságot fel akarnám karolni. Gondot kívánok fordítani a belmissiőra, hogy „az evangélistának munkáját cselekedjem". Az úgynevezett evangelizálástól sok jó eredmény várható. Nem szabad ettől a munkásságtól azért vonakodni, mert a köre és neve idegenszerű. Az elnevezés végre is mellékes ; de pásztori hivatásunkhoz tartozik felhasználni minden alkalmas eszközt a helyi körülményekhez képest a végből, hogy híveinkre jótékonyan hathassunk. A lelkészi működés körét ki kell tágítanunk. A lelki nyáj legeltetéséről gondoskodnunk kell nemcsak a templomban, hanem azon kivül, a társadalmi életben is. A vallásos-erkölcsi olvasmányok, füzetek, olcsó folyóiratok pártolása, forgalomba hozása, felolvasó-esték tartása, nemesen szórakoztató ének- és olvasó-körök, ifjúsági és nöegyletek alakítása ; a tévelygők, betegek, öregek meglátogatása ; a távolság vagy ruhátlanság miatt templomba nem járók fölkeresése, a velők való tapintatos, szives érintkezés : ezek mind a belmissiói működés körébe tartozó dolgok, ez mind evangelizáló munka s lehetetlen, hogy jótékony hatásuk kimaradjon. Jól tudom, hogy ily munkásság a nagy népességű egyházak lelkészeire alig megbírható terhet ró, de ép azért nem volna szabad elzárkózniok attól, hogy jóakaratú, buzgó lelkeket, alkalmas munkatársakat, hogy ne mondjam már : evangélistákat, diakónusokat, diakonisszákat, amilyenek a nagy népességű gyülekezetekben remélhetőleg mégis könnyebben találhatók, — igyekezzenek megnyerni, akik aztán a szent ügy érdekében segítségükre lennének.