A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. február, 1907. április

— 24 — ragaszkodás megszilárdításával, a valláserkölcsi nevelés, a kultura emelésével és a hazafias szellem ápolásával ! De e testületek vállaira nehezedik egy uj, súlyos feladat is ! Mint kik a néppel állandó érintkezésben vannak, kik gondozói lelki világának, vigasztalói, tanácsadói bajaiban, ök vannak hivatva első sorban arra, hogy kiragadják azt a lelketlen, kizsákmonyolő izgatók befolyása alól és benne a bizalmat természetes támaszai : lelkésze és munkaadója iránt visszaállítsák ! Ök vannak első sorban hivatva arra is, hogy a népet a hazánkat végpusztulással fenyegető kivándorlási lázból kigyógyítsák! Nehéz, de magasztos feladat. Hiszem, hogy ez egyházmegye lelkészi és tanítói kara kiveszi a maga részét a munkából. Pártatlan vezetője leszek a nt. egyházmegye tanácskozásainak. Lelkemen viselem az egyházak, lelkészek és tanítók jogos, méltányos érdekeit, igyekezni fogok azon, hogy az elbírálásunk elé kerülő ügyek az igazság és egyházi törvényeink szellemében nyerjenek megoldást. Ezek rövid vonásokban azon irányelvek, melyek a nt. egyházmegye bizalmából nyert uj állásomban vezérelni fognak ; kérem azok megvalósitásához hathatós támogatásukat ! Magamat a nt. egyházmegye szives jóindulatába ajánlom ! £>. Majd Tóth Kálmán esperes fejti ki az egyházmegye kormányzása tekintetében maga elé tűzött irányelveit, amint következik : Tóth Kálmán esperes székfoglaló-beszéde: Mélyen tisztelt Egyházmegyei Közgyűlés ! Isten nevének segítségül hívásával, kinek ereje mindenre elégséges, szólalok meg életemnek ezen ünnepélyes perczeiben, — Isten nevében, ki hatalmasan cselekszik fent az égben és itt alant a földön, indulok meg az előttem megnyílt uj pályán ! Az Ö elrendelő és megengedő akaratának megnyilatkozását ismerem föl abban a változásban, mely egyházmegyénk életében ez esztendőben előállott, midőn eddigi vezetőembereit a munkatérről elszólította s helyeiket másokkal töltötte be. Az egyiket, az Ö országának mind balálig hü sáfárát, az én boldog emlékezetű elődömet a halál által oda hivta, hol többre bizatik ezután, a