A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 30 -­pedig a tantervet keresztül vigye és az iskolában sikeresebb ered­ményt mutasson fel. IV. kör. Ezen körben a körfelügyelök jelentéséből az tűnik ki, mintha az állami és községi iskolában a tanitók nem látnák a kör­felügyelöket kellő előzékenységgel vagy legalább is a vallástani tár­gyak megvizsgálását előre meghatározott, illetve csakis vallástani órán engedik meg; mivel pedig a körfelügyelöknek pontosan, előre kiszámított órára való megérkezése kivihetetlen és mert a körfelü­gyelök esetleg olyan napon is tarthatják a körutat, amely napon vallástani óra az állami, illetve községi iskolában éppen nem tarta­tik : ebből kifolyólag a tanügyi bizottság javaslata az, hogy az egyházmegyei elnökség hivja fel a kir. tanfelügyelöt, mely szerint hasson oda, hogy az állami és községi iskolákban a tanitók a vallástani tárgyak megvizsgálása czéljából a körfelügyelö­ket körutjuk alkalmával bármely tanítási napon szívesen lássák. V., VI., VII. körökre nincs megjegyzés. VIII. kör. Ezen körben az izsai iskola tanítója részben telje­sen mellőzte a tantervet, amennyiben természettant és természet­rajzot az egész iskolai évben nem tanított; előmenetel tekinteté­ben pedig a többi tantárgyakban is hanyatlás állott be. Az iskola osztályzata alig minősíthető „elégségesének. Marczelházán pedig az iskola nem volt megvizsgálható, mivel az évzáró vizsgát az iskolalátogatás előtt már megadták, pedig a körfelügyelök a szokásos tavaszi időben jóelöre értesítették az iskola­széki elnököt a tervbevett iskolalátogatásoknak az idejéről. Miért is az izsai és marczelházai iskolára nézve a tanügyi bizottság azt javasolja, hogy : Az egyházmegyei közgyűlés hivja fel az izsai iskolaszéki elnö­köt, illetve szigorúan utasítsa az izsai tanítót, hogy jövőre a tan­tervet tartsa be, a természettant és természetrajzot feltétlenül tanítsa és lelkiismeretes munkássággal az iskola színvonalát az elöbbeni évek színvonalára felemelni kötelességének ismerje. Ugyancsak szigorúan felelősség terhe mellett utasítsa az egy­házmegyei közgyűlés a marczelházi iskolaszéki elnököt, hogy az iskolában a törvényben is előirt 8 hónapi minimális szorgalmi időt tartsa be és az évzáró vizsga a jövőben a körfelügyelök iskolaláto­gatása előtt meg ne történjék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom