A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1900. július
— 88 — presbyteriuma csak kötelességét teljesítette, midőn a mult tanév végén megüresedett állásra pályázatot hirdetett, Sennovitz Gyula tanitói állásában esperesi megerősítést sem nyert, mint más rendes tanitó, de rendes tanítóvá mint ág. hitv. evangelikus egyén megválasztható nem is volt, mert az E. T. 427. §-a kimondja, hogy iskoláinkban rendes tanítóul ev. ref. vallású magyar honpolgár alkalmazható. Panaszos azon állítását, hogy a megválasztatására vonatkozó határozatokat vele soha sem közölték, a presbyterium küldötteinek ellenmondásán kivül a saját tényei megczáfolják, mert ha nem tudta, hogy egy tanévre nyert alkalmazást és magát állandóan megválasztott tanítónak ismerte, akkor miért találta szükségesnek az első tanév letelte után írásban ajánlkozni, hogy az altanitói állást még a következő évre is hajlandó elfogadni és hogy ezen ajánlkozása szerint a következő tanévre történt alkalmaztatásáról is értesülve kellett lennie, mutatja az, hogy megválasztatásának feltételét, miszerint ezután nem két, hanem három osztályt kell tanítani, teljesítette. Miután ezek szerint Sennovicz Gyula panasza a tárgyalás folyamán alaptalannak, sérelme képzelt sérelemnek bizonyult, panaszával elutasitandónak találtatott. A kihirdetett végzést ugy a panaszos, mint a panaszlott egyház képviselői megnyugvással fogadták. 6. Esperes-elnök bejelenti, hogy az egyházkerületi fölebbviteli biróság 193. 5/1899. sz. alatti Ítéletével az egyházmegyei elsőfokú biróság által 1893. február 14-én 2. sz. alatt hozott Ítéletnek azon részét, melyben a martosi egyház lelkészét, gondnokait s általában elöljáróságát elsőfokú fegyelmi büntetésképen meginti, olyképen változtatta meg, hogy a nevezetteket »intés« helyett »feddésre« Ítélte. Mely másodfokú fegyelmi büntetésre szóló Ítélet a jelenlevő Puskás Lajos martosi lelkész, Jóba János és Makai András gondnokok, Keszeg János presbyter előtt ünnepélyesen kihirdettetvén, végrehajtatott s ennek megtörténte tudomásul feljegyeztetett. 7. A biróság vidéki tagjai : úgymint Veress Ede esperes-elnök 3 frt 45 kr.; Mórocz Lihály 3 frt, Tóth Kálmán jegyző 4 frt 80 kr., összesen 11 frt 25 kr. ezen alkalommal felmerült költségeik megtérítése iránt határozatot kérnek.