A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1900. július

- 83 ­főnök személyében bizottságot küld ki. Megkeresi egyszer­smind Nyitramegye tek. közig, bizottságát, hogy az e. m. küldöttség által kitűzendő időben lehetőleg a maga részéről is megbízottakat küldjön Farkasdra. Ezen bizott­ság feladata leend, hogy a létező terveket, a Baracz Pál félét is, melynek fogyatkozásai a helyben lakó épitész szóbeli felvilágosításai folytán talán elenyésztethetőek len­nének, megvizsgálja, előnyeiket ugy építészeti, mint pénz­ügyi szempontból mérlegelje, s az uj iskola-épület elhelye­zésére felhasználható legmegfelelőbb helyet a gyülekezet elöljáróival együtt kiválaszsza, a meglevő tantermeket felül­vizsgálja vájjon a tervezett átalakításra érdemesek-e, a szintén kifogásolt iskolai árnyékszékek áthelyezésére al­kalmas helyet szemeljen ki, javaslatait a gyülekezet elöl­járóságával közölje, s működéséről ugy a komáromi ev. ref. egyházmegye esperesi hivatalának, mint Nyitramegye tek. közigazgatási bizottságának jelentést tegyen. b) Miután a farkasdi lelkész jelentésének mellékleteit képező presbyteri és közgyűlési jkönyvi kivonatokból az tűnik ki, hogy az iskolaépitési ügyben előbb a közgyűlés, s csak két nappal utóbb határozott a presbyteri um, mely körülmény arra mutat, hogy az elöljáróság az ügyvezetés­ben nem jár elől, kötelességét könnyen veszi; továbbá miután az elöljáróság már az esperesi látogatás alkalmá­val is olyan nyilatkozatot tett, hogy hatóságilag felülvizs­gált és jóváhagyott terv nélkül is lehet jó iskolaépületet építeni, szükségesnek látja az egyházmegyei hatóság figyel­meztetni a farkasdi ev. ref. egyház elöljáróságát arra, hogy amennyiben az egyházi vagy polgári hatóságok tör­vényes utasításait figyelembe nem véve, sőt azzal daczolva saját hozzájárulásával vagy a kellő vezetés-irányitás el­mulasztása következtében a gyülekezet olyan építkezést foganatosítana, mely czélszerütlensége miatt jóváhagyható nem lenne, az egyházi presbytérium tagjai a gyülekezet­nek okozott károkért az egyházi törvény 27. §-a 14-ik pontja értelmében vagyoni felelősséget viselnek. 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom