A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1900. július
— 76 — jótállása alól, hogy a lelkészi dijlevélben a lelkészi földeknek 332 frt (664 korona) földhaszonbéreért jótállást vállalt. Tekintettel azon körülményre, hogy az 1897. és 1899. években Csallóköz vidékét általában, különösen pedig a nagy-tanyi határt s ebben is a lelkészi földeket, melyeken a viznek legnagyobb folyása volt, az árviz nagyon megrongálta, só't néhány évre teljesen tönkretette; tekintettel továbbá a híveknek a két elemi csapás miatt nagyon is meggyöngült anyagi erejére s csekély számára; tekintettel végül arra, hogy a kérés teljesítése állal a lelkészi dijlevél, illetve a lelkész fizetése csorbulni nem fog, amennyiben a csapások következtében előállott földhaszonbér-csökkenés remélhetó'leg államsegélylyel pótoltatni fog: az elöljáróság eló'terjesztett kérelmének a közgyűlés helyet ad s a gyülekezetet jobb körülmények közt elvállalt jótállási kötelettsége alól felmenti. OÍ). A nagy-tanyi egyház elöljárósága árpa magtárából eladott 14 mm. 66 kilogr. mennyiségnek jóváhagyását ugy ezen évi magtári árpa kamatoknak eladására vonatkozó engedély megadását kéri az egyház épületeinek kijavítása czéljából. A nagy-tanyi egyháznak árpa magtárából történt 14 mm. 66 kilogr. eladását az egyhra. közgyűlés jóváhagyja s megengedi, hogy az árpa magtár ezen évi kamatait eladhatja, tartozik azonban abból az egyház épületeit kijavíttatni. Az eladás indokát abban találja, hogy a magtárt a gyülekezeti közszükségekre alakultnak hirdetik az alapszabályok, öl. Tárgyaltatott a jókai egyház kérvénye, melyben az egyház melléképületei újból betetőzése költségeinek fedezhetésére az egyház magtárából eszközölt 50 (ötven) métermázsa árpa eladását utólagosan jóváhagyatni kéri; beterjeszti egyúttal az egyház önkéntes ajánlatát, melyben Udvardy Gyula jelenlegi lelkésznek fizetését 200 (kétszáz) koronával megjavítja. Az egyházmegyei közgyük's az 50 métermázsa árpa eladását s az abból befolyó összegnek a lelkészi melléképületek kijavítására lett fordítását jóváhagyólag veszi tudomásul s utólagosan engedélyezi.