A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1896. június

— 25 Dr. Darányi lgnácz székfoglaló beszéde. Tisztelt egyházmegyei közgyűlés! Midőn a dunántuli egyházkerület egyik legnagyobb s öt vármegyére terjedő egyházmegyéjének, a komáromi ev. ref. egyházmegyének gondnoki székét elfoglalom, hálásköszönetet mondok a bizalom azon fényes megnyilvánulásáért, mely irányomban majdnem osztatlanul nyilvánult. Teljes tudában vagyok azon nagy föladatnak, melyre csekély erővel vállalkoztam s ha mégis azt hiszem, hogy talán sikerülni fog e föladatnak megfelelni, erre az a remény biztat, hogy azok, kik bizalmukat nekem előlegezték, nem fogják megtagadni tőlem azon támogatást sem, a mely nélkül e bizalmat nem vállalhatnám el. De biztat engem azon körülmény is, hogy nagyrabecsült elnöktársamban oly férfiút van szerencsém tisztelhetni, kinek egyházi téren szerzett gazdag tapasztalatai azt, a mi hiányzik, mindenkor pótolhatják. Első kötelességem e helyütt kegyelettel megemlékezni boldog emlékű hivatali elődömről, Beöthy Zsigmondról, a kihez nemcsak közös czél és közös kötelességek érzete, hanem őszinti barátság köteléke is fűzött. A gondviselés neki megengedte érni azt, amit ő magának annyira kivánt, hogy zsenge korától késő öregségeig szolgálhatta egyháza ügyét. Közel 60 évnek legjobb erejét áldozta ő egyházunk ügyeniek s magában ebben a székben több mint tiz évet töltött. Az ő tapasztalatait és buzgóságát, lelkesedését és mindenre kiterjedő figyelmét nem pótolhatja, fájdalom, senki. De pótolhatjuk talán mindannyian együttvéve, ha mindegyikünk több időt, több fáradságot fog szentelni, mint eddig, az egyház ügyeinek és vezérfonalul az ő hagyományait tekintjük. Igy fogjuk egyházaink és iskoláink ügyét előbbre vinni s lia azt előbbre vittük, akkor meg is szenteltük az ő nemes emlékezetét. Nagy a mi föladatunk tisztelt uraim ; az ország egy nem csekély részében annyi egyházközségben és annyi hitsorsosunk között a valláserkölcsöt és a hitéletet fejleszteni ; mert igaza van koszorús költőnknek, a ki azt mondta, hogy : »drága kincs a hit, tűrni és remélni megtanit.« Az a vallásosság, melyet mi ápolni és fejleszteni akarunk, egyaránt távol van a hitetlenségtől és felekezeti sziikkeblüségtől.