A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1892. augusztus
— 21 — Ezen 20, illetve 10 holdat — mint tiszt. Somogyi Antal ur jelentése is igazolja -- 1871. évben tényleg ki is adták csekély különbséggel, ami később, az ujabbi felmérések folytán pótoltatott, illetve kiegészíttetett. Egyúttal azonban a természetben járó 30 és б boglya széna további kijáruitatását megszüntették s az egészet ugy tüntették fel, mintha ezen 20 és 10 hold a széna kijárul tatását pótolná. A tagositási iratok közt semmi nyomát sem találtam, hogy a kamocsai egyháztagok akkor, mikor a legelő-illetőséget a lelkésznek és tanítónak kiadták, milyen tartalmú egyezséget kötöttek a lelkész és tanítóval? Holott — miután az egyházi dijlevélre nézve tényleg lényeges változás állott be, ezen változást az egyházi felsőbbségnek megvizsgálás és helybenhagyás végett be kellett volna terjeszteni. Ennélfogva a kérdés lényegére nézve csak vagylagos véleményt mondhatok, nevezetesen : Jogi vélemény: 1. Ha a. lelkésznek ós tanítónak kiadott 20 és 10 hold legelőt törvényszerinti legelő-járuléknak tekintjük — a minthogy ezt másnak tekinteni nem is lehet — akkor ezt a földes urak s ezek jogutódai a tagosításkor törvény szerint tartoztak is kijárultatni. Azon körülményt különben is, hogy ezen 20 és 10 hold a földesúri kötelezettségből származik, igazolja Kamocsa községnek a tagosítás folyamatba tétele iránt 2222|889 sz. aa kir. törvényszékhez adott kérelme, melyben a tagosítás folyamatba tétele iránti kérelmüket azzal indokolják, hogy ők mint a volt földes urak jogutódai, az egész határra nézve megszerezték a földes urak jogait ós az ezzel járó kötelezettséget, a pap és tanitó irányábani kötelezettségüknek eleget is tettek. Ennélfogva a lelkész ós főtanitó dijlevelében foglalt 30, illetve 5 boglya szénát az egyházi hi vek továbbra is tartoznak évről évre rendesen természetben kijárultatni, az elmaradott időkre pótolni, feltéve azt az esetet, hogy ezen természetben kijáruitatandó javadalom ki nem szolgáltatását az egyházmegyei felsőbb hatóság soha el nem rendelte s ezt meg nem szüntette. 2. Ha pedig a tagosítás folyama alatt a lelkész és tani-