A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1891. augusztus
— 14 — Javításra várnak : A. Szőllős, Ap. Szakállas, Megyercs. K. Mánya, Jiéthe, Szap, Lak-Szakállas. Ez utóbbi tőkekamat segélyből óhajt már valahára romjaiból kiemelkedni, — Szentpéter igen czélszerü átalakitást tesz jelenleg a paplakon. Negyed pompásan elkészíttette tornyát, -— a templom felszereléseit igen fényesen helyreállította, diszes szószéket emelt, ragyogó urasztalát és drága szent edényeket szerzett, valóban megérdemli a dicséretet. IX. Egyházi fegyelem. Lelkésztestvéreim minden egyes eljárásukban a törvényt tartják zsinórmórtékül s valamint ennek szellemétől vezéreltetnek, úgy megkövetelik elöljáróiktól, hogy az teljes tiszteletben tartassék. A presbyterek a lélekszám arányában képviselik a gyülekezetet, esküvel szolgálnak s azt meg nem szegik. Azonban itt megjegyeztetik, hogy a polgári törvényeknek rájuk vonatkozó szabványainak nem minden egyházban felelnek meg, a mennyiben több helyütt még ma sincsenek okleveles bábák. Nevezetesen : Lak-Szakállason, N.-Keszin, Padányban, K.-Mányán, K.-Ujfalun, Mádon, N.-Tanyon. Az egyházi elöljáróság felhívatott, hogy a községi képviselőség utján sürgölje a közigazgatási í'őszolgabiróságnál a kormány által kiadott ezen fontos rendelet foganatosítását. X. Anya és számadó könyvek. Ezek mindenütt rendben találtattak, a körlevelek, miniszteri rendeletek, — legalább rövid kivonatban — bejegyezvék, kivételt képez itt Ap.-Szakállas; azonban már a mult évben segítve lőn a bajon, amennyiben Öllös Károly ekecsi szomszéd lelkész gondozása alá lőn az egyház administrácziója helyezve. De azóta még tovább kelle mennem, a mennyiben egy családív hiányos szerkesztése folytán az anyakönyveket is t. Öllös Károly lelkésztestvérünk kezelése alá biztam. XI. Tüzká 11 iztositás. Minden egyes gyülekezet biztositva van, még pedig a kerülettel kapcsolatban, az egy Somorját kivéve, hol a város