A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1890. június

— 31 — téves fogalmazását, mintha az ó-gyallai egyház kérelmével el­utasittatott volna, s kéri a közgyűlést a téves jegyzőkönyvi pont kijavítására. Mórocz Mihály ő-gyallai lelkész ur kérelme meg­adatik, mert a vizsgálat alatti ó-gyallai adóügj'ben elntasitó határozat csakugyan nem hozatott. Esperes ur beterjeszti ezen ügy felderítése czél­jából Kovács Géza volt ó-gyallai, jelenleg b.-keszi-i lelkész ur által hivatalához küldött iratokat. A közgyűlés ismét megbizza Bathó Bálint v. ta­nácsbiró és Kovács Lajos hetényi lelkész urakat, hogy O-Gyallán megjelenve, a vizsgálatot megtartani s el­járásuk eredményét a legközelebbi e. m. gyűlésre be­terjeszteni szíveskedjenek. A vonatkozó összes iratok kiküldötteknek át­adattak. 3T. Ugyanazon e. m. jegyzőkönyv 18. pontjában foglalt azon határozatra, mely szerint a csúzi leányegyház íelhatal­maztatik, hogy a hozzá tartozó fiókegyházak ev. ref. vallású lakosaira megfelelő egyházi adót vethet ki, Bathó Bálint v. tanácsbiró űr megjegyzi, hogy a hivatkozott jegyzőkönyvi pontban felsorolt fiókegyházak közül kimaradt Szemere. Kéri a közgyűlést ezen hiány pótlására, illetve Szemerének a csúzi leányegyház javára megadóztatható fiókegyházak sorába utó­lagos bejegyzésére. Szemere kimaradása tévedésből történvén, Csríz fiókegyházai közé pótlólag bejegyeztetni határoztatott. 38. Esperes ur indítványozta, miszerint az egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyvei jövőre a gyűlés helyén, a közgyűlés utáni napon hitelesíttessenek. Az indítvány elfogadtatik s a jegyzőkönyvek ilyetén hitelesítése már a legközelebbi közgyűlésen gyakorlatba vétetik. 39. Olvastatott a révkomáromi ev. ref. egyház elnöksé­gének egyházmegyei közgyűlésünkhöz intézett kérvénye mely­ben nevezett egyház fögondnoka: Konkoly Thege Béla ur ál­tal Kelemen Ferenez lázi-i lakossal kötött s eredetiben benyuj-

Next

/
Oldalképek
Tartalom