A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1881. május
i7 1881 april 2-án a s/.enlpéleri hitrokon egyház kehelében tartá működését, a melyen is elnök esperes Vályi Lajos és Madarassy Mór segédgodnok О nagyságán kivtil jelen voltak még Konkoly Thege Balázs vil. tanács biró; — Bajcsi Lajos — Péntek Mihály. Czike János — Farkas Benő egyházi tanácsbírák. árbiteri minőaégben ; — Veres Ede — Onody Zsigmond — Pápai Leánder Kovács Géza mint kérdnök, ez utóbbi a jegyzői toll vezetésével is megbízatva. — Pethes Endre alistáli, Czike Péter helyi lelkész atyánkfiai. Végül Széki Aladár és Karácsony Ferencz vizsgázandó papoló káplánok. — Mely alkalommal: 1.. Elnök esperes a jelen voltakat szívélyesen üdvözölvén; a bizottság összehívását indokolandó, első sorban is tudomásra hozza azon különben már egyházmegye szerte köztudomásra levő sajnos körülményt; miszerint több lelkésztársunk, még pedig az életerő legszebb korában, huzamosan tarló, súlyos betegség miatt, már az egész folyó év tartamán át akadályozva volt és van hivatalos kötelmeinek teljesítésében. — és miután az egyházvidék területén beállított segédlelkészek időközönkénti kisegítése már már elégtelennek bizonyult, az egyházak érdekeinek szem előtt tartása elodázhat lanul újból két egyénnek exmissiójál lette szükségessé. — Ennek eszközlésére az egyházmegye egyházi és világi tanácsbirói karát, nem különben a kérdnököket. mint az e tárgybani intézkedés érdemleges és közvetlen közegeit, a fent jelzett hely és időre meghívta. — Elnökségnek emez a helyzet kényszerűségének hatása alatt történt intézkedése, míg egy részről helyeslő tudomásul vétetik, más részről megjegyzésben hagyatik, hogy ugyan e kényszer helyzetnek rovandó fel azon körülmény is. hogy a jelentkezett censendusoknak, habár a szükségelt készülési évet. mint olyant be nem igazolhatták is ; — vizsgára bocsáttatásuk. esetleg exmittáltalásuk kimondatott. — 2 . Széki Aladár szentpéteri Karácsony Ferencz zsigárdi papoló segédek beterjesztik bizonyítványaikat. E bizonylatok beható és egyenkinti megvizsgálás alá vétetvén, miután mindkeltőnek első sorban is érettségi, majd a theologiai 4 évi szaktanfolyamról szollá bizonyítványa rendben találtatott s az iskolából kilépés óta is, ugy hivatalos mint magán életébeni önviseletének mindkettő jó bizonvlatát mutatta fel: mindkettő vizsgára hocsátandónak mondatott ki. •i О 3., A megszabott tantárgyakból egyenkint következő osztályzatra érdemesültcknck találtattak : 3