A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. július
29 második lépcsője az ipolysági misszió volt. Ipolyság fiókegyházzá fejlődött, az egyházkerület segítségével misszió segédlelkészt kapott, ezáltal nemcsak az ipolysági reformátusok lelkigondozása lett teljessé, de visszaadhatta Perőcsény lelkészeit is az anyaegyháznak és szórványainak, amelyeknek gondozásában azelőtt kevesebb időt tölthettek el. Bár a fiókegyházak tulajdonképpen nem tartoznak a szórványok közé, de azt sem állithatjuk, hogy missziói életük tekintetében azonos bírálat alá esnek az anyaegyházzal. A drégelypalánki egyházm. fiókegyházai azonban majdhogynem azonos intenzitást mutatnak fel az anyaegyházakhoz viszonyítva. Kisterenye, Ipolyság, Fülek, Szécsény, Márianosztra a nagyobb központok, amelyekben aránylag egészen gyakori volt a lelkészi látogatás, (Szécsény, Kisterenye), vagy pedig állandó lelkészi gondozásban éltek (Fülek, Ipolyság, Márianosztra). A fiókegyházak gondozása oly mérvű volt, hogy emellett valósággal eltörpül a szórványközségek meglátogatásának ténye. Viszont, ha a szórványgondozás súlypontja a nagyobb csoportok felé fordul, az érthető, mert ahol többen vannak, ott természetszerűleg nagyobbak az igények, nagyobb a veszteni és féltenivaló is. Rétság gondozásában némi zökkenőt jelentett a gondozók személyében beállott változás, de a jelentés szerint nincsen lényeges különbség az előző és a mostani gondozás mértéke között. Ezt talán magyarázza az a körülmény, hogy Rétság szórványterületéről Balassagyarmat 12, Losonc 3, Salgótarján pedig 7 községet vett át. A megmaradt terület igy is jelentős és sok munkát ad. Annyira azonban nem nagy, hogy indokolt volna Rétság presbytériumának az a kérése, hogy 6 község (Endrefalva, Piliny, Nógrádszakái, Magyargéc, Ludány, Szécsényfelfalu) tőle elcsatoltassék azért, mert ezek a községek közelebb vannak Balassagyarmathoz, Losonchoz, vagy Salgótarjánhoz, mint Rétsághoz. Ezen az alapon Rétság szórványterületének igen tekintélyes részét lehetne elcsatolni. De már csak azért sem volna kívánatos ennek a kérésnek teljesítése, mert erősen ellene mondana annak a célnak, amelyből a szórványoknak missziói anyaegyházzá való szervezését szorgalmazni kellett és annak az eszköznek, amely által ez a fejlődés végbemehetett. Nevezetesen az volt a cél, hogy az egyházmegye területének közepén elterülő vidék lelki gazdát kapjon és ezáltal segítségére legyen azoknak a városi gyülekezeteknek, amelyeknek lelkészei a szórványok nélkül is agyon vannak terhelve egyházi és társadalmi munkával. Az eszköz pedig az volt, hogy az államsegély kiutalásánál megkívánt lélekszám meglegyen. Nem volna ethikailag helyes, ha ennek a létszámnak máris megcsökkent nagyságát ujabb csökkenés alá vetnénk. Maradjon csak meg a mostani helyzet, amely csak egyféleképpen változhat: csak növekedhet a községek száma. Ha ugyanis megtörténnék az a nemkívánatos visszafejlődés, hogy Balassagyarmat elvesztené állandó segédlelkésztartó jellegét éppen arra való tekintettel, hogy ezt már Rétság missziói lelkésze kinevezése indokolja, akkor Balassagyarmat szórványainak nagy része Rétsághoz lesz csatolandó, mert egy városi lelkész sokféle munkája nem teszi lehetővé, hogy 32 község lelkigondozása ennek az egy munkásnak vállán nyugodjék, mert vagy lecsúszik válláról a szórvány, vagy maga alá temeti. E két eshetőség közül ugyan melyik az egyházi érdek?
