A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július
egyházmegyei presbyteri konferenciák sorozatában ezidén Balassagyarmat volt soron. A rossz közlekedési viszonyok miatt azonban kevesen vettek részt rajta. Pedig erkölcsi, tudományos erő és tartalom tekintetében igen értékes volt. Az egyházmegyei ifjúsági konferenciák sorozatában az elmúlt évben Nógrádverőce és Dömös volt soron. Mindkettőn szép számban vett részt a környező egyházak ifjúsága. Tisztesség adassék az érdeklődőknek és ébredés az érdeklődés nélkül valóknak. Az őszi munka elején Szokolyára tervezünk ilyen összejövetelt, ez a nép szorul rá legjobban a közösségáldásaira, ez most pillanatnyilag a legelhagyatottabb és leginkább elhanyagolt nyáj. Fájdalmas hiányt jelent a Salgótarjánba tervezett diákkonferencia elmaradása. Ennek azonban az idők az okai. Nem lehetett autóbuszt kapni. Még teherkocsit sem. így a jobb időkre marad ez a terv. Reményünk van rá, hogy Isten megtartja nekünk azokat az áldásokat, amelyeket Salgótarján által most nem nyújthatott, de amelynek valóságáról éppen a többi, hasonló ifjúsági megmozdulás gyakorlati eredményei alapján meg vagyunk győződve. Lássuk most már az egyházmegye missziói életét az egyes főkérdések alapján összeállítva : I. Gyermekgondozás. A gyermekgondozás képe általában véve kielégítőnek mondható. Vannak gyülekezeteink, amelyek lelkipásztorai hetenként látogatták az iskolát (Szokolya, Losonc), Pilismaróton hetenként két pásztori iskolalátogatás volt. Több helyen havonként egyszer néztek át a pásztorok a gyermekekhez (Diósjenő, Salgótarján, Ipolypásztó, Perőcsény), Vámosmikolán és Ipolybélen azonban, ahol a legégetőbb volna a lelkipásztor minél többször való megjelenése, csak kéthavonkint volt iskolai pásztori látogatás. Bibliaolvasás mindenütt volt az iskolában, csak Vámosmikolán nem, Diósjenőn csak minden hétfőn volt az iskolában bibliaolvasás. Gyermekeknek szánt igehirdetéssel a gyülekezetek nagyobb része nem tartott istentiszteletet. (Dömös, Diósjenő, Ipolypásztó, Ipolybél, Vámosmikola, Nógrádverőce) A többi gyülekezet is csak ritkán. Vasárnapi-bibliai iskola van a következő egyházakban : Balassagyarmat (szombat) Nagymaros (vasárnap), Pilismarót (szombat), Dömös (vasárnap), 22