A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július

d.) Hollósy Géza balassagyarmati presbyter vég­rendeletével házát és nyomdáját teljes felszerelésével és ktinnlévőségeivel a balassagyarmati egyháznak adomá­nyozta. Ez az adomány, bár átmeneti terheket jelent, rövidesen az egyház nagy erőforrása lesz majd. Egy­házmegyei közgyűlés Hollósy Géza kegyes adományát jóleső érzéssel veszi tudomásul, emlékét jegyzőkönyvé­nek lapjain megörökíti, jócselekedetét pedig módos egy­háztagjaink gondoskodó szeretete és hithüsége elé kö­vetendő példaként odaállítja. e) Szíits István berhidai és Szabó Dezső salgó­tarjáni lelkipásztorok felettes egyházi hatóságaik jóvá­hagyásával állásukat felcserélték. Szüts István az új salgótarjáni lelkipásztor el is foglalta helyét egyházme­gyénk e szép és nagy reményekre jogosító gyülekeze­tében. Egyházmegyei közgyűlés örömmel veszi tudomá­sul a cserét. A salgótarjáni egyház és szórványai na­gyon lelkiismeretes és komoly pásztori szolgálatot igénylő munkájába ezzel a valóban megfelelő munkás állíttatott be. Szüts István munkásságát az egyházme­gye szerető figyelemmel kiséri, életére Isten áldását kéri és őt az E. T. I. t.-c. 112. §. j. pontjában gyökerező jogánál fogva salgótarjáni lelkészi állásában véglegesen megerősíti. f) A losonci egyházban Sörös Béla püspök, lel­kész halálával megüresedett első lelkészi állásra Kövy Árpád addigi losonci II. lelkész, Kövy Árpád megüre­sedett losonci második lelkészi állására pedig Böször­ményi László losonci h. lelkész választatott meg. Mind­két választás egyhangú meghívással történt s mindkét lelkipásztor már el is foglalta állását. Egyházmegyei közgyűlés örömmel és szeretettel köszönti a losonci új lelkipásztorokat, mint ennek a szép multu, lelkiekben és anyagiakban gazdag egyháznak felelős vezetőit új megbízatásukban. Munkásságukat szeretettel figyelem­mel kiséri, életükre és gyülekezetükre Isten áldását kéri,

Next

/
Oldalképek
Tartalom