A Drégelypalánki Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1928. július
nemes hivátásuknak magaslatén állva dicséretreméltó hatósággal és hithüséggel szolgálták egyházmegyénk és az egész- egyetemes. református egyház ügyeit, A holes körűitakintésaeX elkészített еарегеш jelentés hiven beszámol egyházmegyénk ezen egy évi életéről, felölelve annak Összes mozzanatait. Kedves kötelességemnek tartom, hogy ezért a magam nevében is Nagytiszteletü Esperes Urnák, egyházmegyénk lelkészi karának, s az egyházmegye alkotó tapadnak hálás köszönetet mondjak s arra kérjem őket, h^gy az eddigi вудаоко^ tovább halad'jamk. Egyben kémem kell őket árra ig, hogy az egyetemes reíermatusség külső megnyilatkozáeait nemtől nagyobb súllyal juttassák kifejezésre. Es a külső megnyilatkozás már az erők kiegyensúlyozása céljából is szükségszerőséggé vállt. Éreztük és éressük ezt mindnyájan és már másodízben- őrömmel láttuk hogy a magyarorszáf i református egyház, hatalmas átfogó ereje felölelte összes hitestvéreinket, megtörte az ? digi közönyt, felébre&stette az összetartozanaóság érzet t és a testvéri szeretet és felekezeti béke "jegyében lefolyt., országos jelentőségű református mjíygyülé ш kifejezésre juttatták azt a súlyt és nyomatékot, amellyel a magyar reformátusság az idők történelmi fejlődés« folyamán mindég birt és a jövőben is bírnia kell» Ápoljuk éa erősbitsük ennek as Ssezetartozandőságnak a s-ér?!' et ét, szolgáljuk ezt az eszmét fanatikus hittel és meg nem alkuvó ragaszkodással, mert csakis igy tudjuk megállani helyűnhitetlenség forgatagában;; os&kis igy tudjuk teljesíteni % . magasztos. nemes és szép feladatokat, amelyek reánk vár•:,-. cjsúkís Így tudjuk betölteni azt a'történelmileg kijegecesec> ;t hivatást, aaelyre, aiát ahogyan a múltban is, praedestiaáivfc voltunk, a jelekben és jövőbe* le praedestináiva vagyunk egyházunk és hazánk érdekében« Es. к tol az- eszméktől áthatva szeretetteljes tisztelett.:'! üdvözlöm az egyházmegye mai 'közgyűlésén megjelent alkotó tagokat és kedves vendégeket és annak megállapítása után, hogy a Bfci közgyűlés szabályszerle«r lett egybehív*, á' tanácskozást megnyit OBL. 3» 1." pores urnák ezm mélyen jár, talpra esett megnyitó beszédért kifejezett köszönetéhez s a pesti református egyházmegye ériemea esperesét; nagy tinsse! et ü Mocsy Mihály umt illető közvetlen., meleg üdvözletéhez 'ü . közpülés örtes-:! és e?«$et*tteljes készséggel jármi hozzá, 4. A* egyházközségek képviselői esperes ur felhívására megbíró k®feleiket beadták, mely utáh a közgyűlés mrû&lmltc 5. A közgyütésről való távolmaradásukat jelentették; Sáska Dezső világi Jegyző-, G-ôgus Dániel tanécsbiró és Kovács Dániel tanítóképviselő. Közgyűlés & bejelentést tudomásul veszi s nevesettek távolmaradását igazoltnak nyilvánítja 5. Dr, Moór Aythur egyházmegyeiIjgyész azofí kérelmére, hogy mult évi kŐíJgyöIliről Ümradása igasoltnak vétessék s a reá kirótt birség olnngedtössék, -gîivel a megjelenésbe® legyőzhetetlen %