A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. július
Jegyzőkönyv felvéve Léván, a barsi református egyházmegye Lelkészegyesületének 1944. jun. 2/-én tartott gyűlésén. Jelen vannak : Szabó S. Zsigmond elnöklete alatt Czeglédy Pál esperes, Nagy István jegyző, Szinay Sándor, Szirmai János, Konta Károly, Konta Dezső, Agyagási Sándor, Pap József, Szabó Zsigmond, Szűcs Lajos, Patay Gyula, Soós G. Endre, Dómján Aladár, Tóth Imre, Csontó Géza, Szaszák Bertalan, Szabó István és Boros Kornél lelkipásztorok, Szabó Antal vallásoktatő és néhányan a segédlelkészek közül. A XC. zsoltár elsó versének eléneklése után Dómján Aladár, farnadi lelkipásztor imádkozott és bibliát olvasott, majd Szabó S. Zsigmond lelkészegyesületi elnök üdvözölvén a jelenlevőket rövid megnyitó beszéddel a gyűlést megnyitotta. Beszédében örömének adott kifejezést, hogy a vérnek, tűznek és acélnak mai apokaliptikus küzdelmében az Ur Isten alkalmat adott a gyűlés megtartására és szeretettel köszöntheti a megjelenteket és buzdíthatja hitünk és anyaszentegyházunk odaadóbb szolgálatára. Ha valaha szükség volt bizonyságtevő lelkekre, ugy ma sokkal inkább, mert nagy a halál aratása e szörnyű, közel öt éve duló világviharban, a régi temetők benépesednek és ujakat kell nyitni és mi nekünk a mai időkben legkomolyabb kötelességünk, hogy előljárjunk a kereszthordozásban és példaképek legyünk a Krisztus nyomdokain való járásban, aki nekünk egyetlen dicsekedésünk legyen. Ma tehát végtelen fontos a lelkigondozás, a hívekkel való lelki kapcsolat állandó fenntartása, mert sok a panasz, sok a keserűség, sok a seb és a könny, a szeretetből fakadt segítség az, ami egyedül képes lecsendesíteni az elégedetlenség támadó viharát, elaltatni a panaszt, bekötözni a sebet, letörölni, a könnyet. Ne lankadjunk egy percre sem meg a kegyesség munkáinak végzésében és ba nehéz a szolgálát, roskadozó a teher, tekint76