A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

lentését elfogadja. A jelentésnek az ifjúsággal foglal­kozó részét elfogadja mint az egyházmegye ifjúsági meghízottjának jelentését. Az egyházmegyei közgyűlés a missziói bizottság jelentésében foglalt javaslatokat elfogadja és határozati erőre emeli. Különösen hang­súlyozza azt, hogy a missziói munkának minden ága minden lelkipásztorra és tanítóra nézve fegyelmi fele­lősség mellett kötelező. Az egyházmegye a jövőben nem fogad el fogyatékosan kitöltött, vagy indokolás nélkül üresen hagyott rovatokkal beküldött kérdő­iveket. Hogy ez utóbbi cél elérhető legyen, egyház­megyei közgyűlés ismét kéri a felettes egyházi ható­ságokat, hogy a kérdőivek lehetőleg március hó vé­géig bocsáttassanak rendelkezésünkre, hogy szükség esetén legyen idő azokat kiegészítés és kiigazításra, valamint a presbitérium előtt való újólagos letárgya­lásra visszaküldeni. Egyházmegyei közgyűlés ezen határozatát az egy­házkerületi közgyűlés elé terjeszti. B.) Jelentés a barsi ref egyházmegyében lévő tanyák (puszták) lelki­gondozásáról az 1942.—43. évben. Missziói bizottság megállapítja, hogy egyházmegyénkben kevés a tanyákon lakó református hivek száma. Az alsóváradi egyházhoz tartozó tanyákon lakik 5 hivő. Gyermekeik a tőrei állami iskolába járnak, itt részesülnek vallás- és konfirmációi oktatásban. A lelkipásztor két Íz­ben gyalog meglátogatta őket. A bajkai egyházhoz tartozó tanyákon 16 református lakik. Templomba bejárnak Bajkára. Gyermekeik a bajkai lelkészi hivatalon részesülnek vallás- és konfirmációi okta­tásban. Lelkész saját költségén minden családot megaján­dékozott 1 — 1 vallásos nyomtatvánnyal. Saját költségén 10 esetben végzett látogatást. 3 izben háznál tartott istentisz­teletet. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom