A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

munkatere a háború következtében nagy mértékben kiszélesedett, amennyiben a hadbavonultak, ezek csa­ládjainak, a sebesültek, hadiözvegyek, hadiárvák lel­kigondozása uj feladatok elé állítja egyházainkat s ez­zel egy olyan munkamező nyilik meg, amelyen állan­dóan lehet és kell is dolgozni, szeretettel kéri lelké­szeinket, tanítóinkat, — akik a bajtársi szolgálat szer­vezése, vezetése révén is már eddig is hűségesen ki vették részüket ebből a munkából, — hogy a jövőben is krisztusi szeretettel és lélekkel munkálkodjanak ezen a téren. Közgyűlés hálás köszönettel veszi tudomásul, hogy a kiskoszmályi árvaház ez évben is folytatta csende­sen áldásos munkáját, most már Léván, jelenleg «z egyházmegye épületében. Közgyűlés felhívja ugy az árvaház, mint az egyházmegye vezetőségét, hogy igye­kezzenek minél előbb Léván ezen áldásos intézmé­nyünk számára megfelelő saját épületet biztosítani. Közgyűlés örömének ad kifejezést afelett, hogy a kiskoszmályi öreg kastély értékesítése tárgyában a kis­koszmályi ref. leányegyházközségünkkel megállapo­dás jött létre, mely közgyülésün' napirendjén szerepel. Közgyűlés megállapítja, hogy a missziói munkákra jótékony hatással voltak a Léván és Zselizen megren- ' dezett presbiteri illetve ifjúsági konferenciák, Szabó Imre, dr. vitéz Csia Sándor, Nagy Gyula KIE és Ko 1­szorus Ilona SDG titkár, budapesti lőadók közre­működésével. Az árvaházunk által Léván, Kiskálnán, Ujbarson, Farnadon rendezett körzeti, a sződói, ga­rammikolai ifjúsági konferenciák, a pozbai, barsba­racskai, sárói gyülekezeti napok dr. Ecsedy Aladár részvételével, a hoptfüzesgyarmati KIE nap, amelyen Kis B. Julia konventi leánytitkár 26 tagot avatott az Országos Szövetségbe. Közgyűlés a missziói munkák­kal kapcsolatban szeretettel hivja fel gyülekezeteinket és azok vezetőit a Darányi Diákház mozgalomra, kérve, 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom