A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

• A mai idők gyűlölete régen túlszárnyalta az ókori pun háborúk borzalmait, vagy Geiserich vandáljainak pusztításait s fájó szívvel kell látnunk, hogy a szétbombázott templomok, kórházak, iskolák, békés családi otthonok romjai alatt, a megsemmisített kulturértékek törmelékei között ott hevernek szentnek hitt törvények kőtábláinak szétzúzott darabjai is és maguk alá temetik a keresztyén szolidaritás és emberszeretet örök javait. Az anyagi civilizáció ingoványaiban tévelygő s önmagát imádó modern ember riadtan eszmél rá, hogy alatta minden remeg, számára nincsen biztonság, vagy bombabiztos hely e földgolyóbison s tétova tekintettel, kétségek és gyötrelmek között áll meg a háború szörnyű démonizmusa s az elkövetkező holnapok kikutathatatlan titkai előtt. A szemünk láttára végbemenő események megdöbbentő, de világos tanúbizonyságát adják annak, hogy a Jézus Krisztus nélkül, az Ö szeretete, az Ö jósága nélkül pokollá változik az élet, siralomházzá a föld, céltalanná minden emberi törekvés, „ Atyámfiai, legyetek erősek az Urban és az Ö hatalmas erejében, Öltözzétek fel Isten minden fegyverét!" (Efézus 6: 10-11.) Nagy erő és bizalom forrása az apostoli Ige. De intelem is. Mi magyar reformátusok ezen ítéletes időben fogjuk meg egymás kezét, bízzunk az isteni Gondviselés által rendelt vezetőinkben, legyünk elsők a kötelességben, a fegyelemben és az áldozatban. Egész magatartásunk legyen bizonyságtétel a mi erős hitünk mellett, hogy hazánk, nemzetünk jövője, egyéni sorsunk Isten eleveelrendelő kegyelmében pihen és „tudjuk, hogy akik Istent szeretik, minden javukra van." (Róma 8: 28.) A nagy világkatasztrófa harcba sodorta a magyar hadsereget is, talán nem valósíthatta meg a kitűzött katonai célt, de a tömegek és gépek túlerejével szemben a végtelen orosz mezők dermesztő hóviharában a honvéd megőrizte a magyar zászló és becsület tisztaságát. Nagy árat fizettünk érte. Egyházmegyénkben is sok család megkapta é %