A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1941. július
hogy az Országos Ref. Lelkészi Nyugdíjintézet Irr-téző Bizottsága a visszacsatolt területen szolgáló lelkészeket 1941. január 1-vel a nyugdíjintézet kötelékébe felvette és pedig a visszacsatolás előtt szolgálatban állott lelkészeket belépési járulék fizetésének kötelezettsége nélkül. Tudomásul veszi közgyűlés, hogy a csehszlovák nyugdijat élvező lelkészek és özvegyek ellátásának ügye is rendezést nyert az 5680/1940. M. E. számú kormányrendelettel. Tekintettel azonban arra, hogy egyes özvegyeink ellátása, akiknek férjük 40—50 évig szolgált, havi 80 P.-ben állapíttatott meg, közgyűlés megkeresi kerület utján a Konventtt, hogy a szóban levő özvegyeink havi ellátásának emelése ügyében az illetékes helyen a szükséges lépéseket megtenni szíveskedjék. Közgyűlés tudomásul veszi, hogy egyetemes Konventünk a felvidéki intézmények felszámolását munkába vette s a volt dunáninneni egyházkerület részére 1939. évre 4000. P. államsegély utaltatott ki és az az érdekelt két egyházmegye között 2/з — ]/з arányban felosztatott. Jóváhagyólag tudomásul veszi közgyűlés, hogy a volt dunáninneni kerület felszámoló bizottsága munkáját bevégezte, s a fennmaradt 1390 P. 66 fillér vagyont a két egyházmegye között 2/з— 7з arányban felosztotta. Közgyűlés köszönetét fejezi ki az esperesnek és főjegyzőnek az- egyházlátogátas felelöségteljes munkájának végzéséért. Közgyűlés megnyugvással veszi tudomásul templomaink látogatásáról és iskoláink zavartalan munkájáról szóló jelentést. Elismeréssel jegyzi fel közgyűlésünk jegyzőkönyve lapjaira híveink áldozatos készségét, amellyel egyházaink, iskoláink és szeretet intézményeink fenntartásáról a megsokasodott godok és terhek között is gondoskodtak. Közgyűlés megnyugvással veszi tudomásul,, hogy a dijlevelek pengőre való átszámítása 2 gyü-