A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. július

Esztendők óta minden jelentésem abban a fájdalmas akkordban végződik, hogy a számok kérlelhetetlen törvénye szerint pusztul egyázmegyénk magyar református népe. A halálozások száma ez évben is több, mint 20%-al haladta meg a születések számát. Aggódva kérdezzük, van-e erő és hit, amely megállítja népünket az öngyilkosság utján ? Avagy pedig iskoláink elsorvadását — amiről fentebb számoltam be — harangjaink elnémulása követi ? A gyermekiszony az utilisztikus és hedonisztikus világfelfogás szülötte. Tehát nem speciális barsi, vagy magyar, vagy éppenséggel református nyavalya, a nyugati civilizáció rákfenéje ez, amely nem ismer megállást s amint a görögrómai civilizáció bukásának történelme mutatja, a végső konzekvenciákig kiéli magát. Itt tehát a rendőri intézkedések, vagy szociális olajcseppek csak tüneti kezelést jelentenek, valódi gyógyulást csak az evangélium friss erői hozhatnak. Petain tábornagy megrázó rádió-üzenetében szemére lobbantja népének, hogy Franciaország bukását a lelki elnyomorodás, a kötelesség és áldozatkészség erőinek elsorvadása, az anyagiasságban való elmerülés és a kevés gyermek okozta. Mi is felfigyelhetünk szavára ! Minden jel arra vall ugyan, hogy a véres háború szörnyű katasztrófája nem egyéb, mint az anyagiasságra/és h

as

zonlesésre épített társadalmi rend végvonaglása, de akármint legyen is, mi hittel megyünk a holnap elé, hisszük, hogy Isten nem a halál enyészetét szánta magyar népünk sorsául, hanem fényes jövendőt és szent küldetést bízott rá, mi törhetetlen hittel várjuk „amaz égen átrepülő evangélium" diadalát (Jel. 14: 6.) Végül hálás köszönetet kell mondanom egyházmegyénk tisztikarának, élén Gondnok urunknak mindenkor, készséggel nyújtott hűséges támogatásáért, lelkészi és tanítói testületünk jóakaratáért, kurátoraink, presbitereink komoly lelkiismeretes munkájukért, közöttük most elsősorban Duba Jónás kissárói és Szűcs András nagysárói volt gondnokaink kezét szorítsuk meg, akik 20, ill. 12 éven át puritán becsületességgel viselték gondnoki tisztüket. Az isteni gondviselés oltalmába ajánlva édes magyar hazánkat, határokon belül és tul élő magyar testvéreinket, gyülekezeteinket, iskoláinkat, minden intézményeinket, kérem jelentésem szives tudomásul vételét és maradtam a Nagytiszteletü és Tekintetes Közgyűlésnek kész szolgája : Léván, 1940. junius 25. Czeglédy Pál esperes.