A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. július
iskolába járt ref. vallású tanulóinkat. Most már ez a gondtartás megszűnt. Csak azt kívánjuk, óhajtjuk és kérjük, hogy a más felekezetű és az állami iskolákba járó gyermekeink hitoktatására fektessenek nagy súlyt az arra hivatottak, hogy gyermekeink Öntudatos, hithű kálvinisták legyenek, akikre majd az anyaszentegyház, mint erős alapra, építhet. XXIII. A beiratási dijak az 1939-1940. tanévtől kezdve szeitiélyenkint 1 Pengőre lettek felemelve. Ezeknek fele az iskola fenntartó egyházé, szegény tanulók tanköny alapjára, másik fele pedig a Protestáns Tanitók Internátus alapjára küldendő el. Itt is javasoljuk és ajánljuk azon iskola fenntartóknak, ahova más vallású tankötelesek járnak, hogy azok szüleitől, a református egyháztagok iskolafenntartási adójának mérvéig, törvényesen tandijat szedhetnek. XXIV. Az anyaországi ref. iskolafenntartók közül a vagyonossabbak a tanitók féláru arcképes igazolványának kiváltási járulékát a 20 25 Pengőt előlegezik vagy megtérítik tanítóiknak, mintegy kifejezésre juttatva ezzel is a tanitói munka megbecsülését. A mi egyházmegyénk is mulasson jó példát, hiszen itt a tanitói kar mindenrendü kérelme a lehetőség szerint teljesítve lett, ez ügynél is vezessen az elismerésben s méltánylásban Az ilynemű kérés teljesítése azonban nem lehet kötelező erejű. I XXV. A m. kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 3200— 1939. sz, rendelete intézkedik a magyar szent Korona országaihoz visszacsatolt területek tanítósága szolgálati idejének megállapításáról. Tanügyi bizottság az egyházmegyei közgyűlés utján felkéri a nagyt. Esperes urat hogy a szolgálati idő megállapításánál azt a bizonyos 1932. junius 1. — 1933. junius 30-ig tartó időt, mely előlépés szempontjából nem érvényes, — reánk felvidéki tanítókra ne terjesszék ki, amiben eljárni szíveskedjék. Úgyszintén arra is felkéri Esperes ural, hogy hasson oda, miszerint a VII. és VI. fizetési osztályba, ahová a felekezeti tanítóság 10 Vo és 5%-a jut be a 30 szolgálati év betöltése után, — ne a könyöklök, törtetők, ne a protekciósak, hanem az arra érdemesek kerüljenek be, akik az elmulf 20 év alatt gerinces, meg nem alkuvó tanitók voltak, akik a magyar kisebbségi harcban politikai téren is mertek szerepelni és felelősséget vállalni fajunkért, nemzetünk jobb sorsáért. XXVI. Az 1939-1940-ik iskolai évben az 1935. VI. t. c. 14. §-a alapján a tanítóság soraiból megbízott körzeti iskola felügyelők fogják a m. kir. Tanfelügyelővel az iskolai munkát ellenőrizni Tanügyi bizottság javaslatára felkéri az egyházmegyei közgyűlés a 3 33