A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július
28 év végi iskola látogatásokat, megbecsülte s méltányolta a ref. tanítóság munkáját, buzdított, lelkesített, tanügyünk színvonalát tervezéseivel, iu litványaival emelni akarván, az a cél lebegett lelke előtt, hogy a ref. iskolák vidékünkön minden tekintetben vezessenek. Közel volt a megvalósuláshoz azon elgondolása és céltudatos munka programmja, hogy egyetemes egyházunk tanítóképzője Léva város falai között nyer majd végleges otthont. De a mindenható Isten felőle másként határozott. Halálával egy munkás élet derékban tört ketté. Szomorúan gondolunk vissza az б férfias, bátor, öntudatos egyházépitő, de egyben nyájas, mindenkin segíteni tudó arany s/ivű lényére. Az б halála szinte pótolhatatlan veszteségünk. Hisszük azonban, hogy az б szelleme itt él közöttünk és tettekre serkent mindnyájunkat, amikor egyházunk, iskoláink jövőjét munkáljuk s egyben magyar kálvinista Sionunk kőfalait erősítgetjük. Legyen emléke áldott, pihenése csendes ! II. Iskoláink tanítói nagy hűséggel és kötelességteljesitéssel végzik nehéz, felelősségteljes munkájukat. Öntudatos, magyar kálvinista fajszeretet hatja át tanítóink és tanítványaink lelkületét. Iskoláink közül 48 igen jóra, 24 jóra van minősítve. Indítványozza tanügyi bizottság, — fejezze ki az egyh.-megyei közgyűlés méltánylását és elismerését a hivatását lelkiismeretességgel végzett tanítói karnak. III. Örömmel s jóleső érzéssel állapítja meg a tanügyi bizottság egyházaink, elöljáróink, híveink nagy ragaszkodását s áldozatkészségét hitvallásos iskoláink iránt. Iskoláink, tanitói lakásaink nagyobb részt mindenütt rendben vannak. Az iskolai felszerelés is már majdnem minden iskolánál teljes. Minden iskolafenntartó egyház azon legyen, hogy iskoláink felszerelése teljes legyen a tanítás eredményessebbé tétele szempontjából. IV. Iskola fejlesztésről a tanügyi bizottság csak Ujlótnál számolhat be. Ujabb tanerők nem állíttattak be, ujabb osztályok szervezésével. Sőt a beérkezett adatokból azt kell tapasztalnunk, hogy iskolás gyermekeink létszáma apadása a még nem véglegesített második osztályokat megszüntetéssel fenyegeti Felsőszecsén, Garamlökön, továbbá azokon a helyeken, ahol a felsőbb évfolyamokat a körzeti polgári iskolákba utalják be. A beérkezett statisztikai adatok azt mutatják, hogy minden évben kevesebb a ref tanköteles gyermek : Varsányban, Kisóvárban, Nagypeszeken, Tergenyén, Ipolybélen, Felsőváradon. Ezeknél az