A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

23 mástannyelvü iskolába járó, vagy szórványokon élő és ott iskolába járó tanulók lelkigondozására nagy súlyt helyezzenek — elsősorban a lelkészek bevonásával — különösen ott, ahol nincs elrendelve a kötelező hitoktatás. Polg. iskolák kurzusai ipari és keresk. szakis­kolák, tanítóképzők. A nagysallói ref. egyház vezetősége felhivatik, hogy az áll. szlov. elemi iskolába járó ref. gyermekek hittantanitását a nagysal­lói ref. lelkész lássa el a jövőben. X. Más iskolába járó tanulóink statisztikai adatai a következők. Más hitfelekezetü népiskolába járt fiu 10, leány 19, össz. 29 tan. Községi v. állami „ „ „ 87, „ 83 „ 170 „ Polgári v. középiskolába „ „99, „111, „210 „ Ezeknél az adatoknál a jövőben feltétlenül feltüntetendő az is­kola tanítási nyelve, kik az odavaló egyháztagok gyermekei, kik a bejárók, azonkívül a körfelügyelők ismételten felkéretnek, hogy ezen adatokat pontosan vezessék be a statisztikai ivekbe. XI. Ismételten számbavette a tanügyi bizottság a statisztikai adatokból azt az elszomorító tényt, hogy tanköteleseink közül 156 tanuló járt szlovák tannyelvű állami iskolába, mielőtt még a sajátos nemzeti kulturánk legelemibb ismereteit elsajátíthatta volna. Némely helyen már olyan méretet ölt, hogy iskoláink lételét veszélyezteti. Az arra hivatottak tegyenek meg mindent, hogy az ilyen tanulók a mi iskoláinkat látogassák. Az egyházak az ilyeneket, ha rá vannak utalva, segítsék tankönyv, irkák, ha kell ruha s élelmezéssel, hogy ezek közül egy is el ne vesszen ránk nézve. A lehető legtöbbet kell nyújtani az ilyen helyen az államnyelvből és az őrállók kötelessége a vigyázás, állandó hangoztatása annak, hogy a református gyer­mek ref. magyar iskolába való. Emlékezetben tartandó és a gyakor­latban keresztül is vezetendő az Egyh. ker. közgyűlés 1936. évben dec. 3-án 20. 1. e. pont alatt hozott határozata.. Javasolja a tanügyi bizottság, hogy a jelzett egyházkerületi ha­tározatok minden egyház presbitériumában felolvasva letárgyalandók. Az egyház és iskolalátogatás pedig évenként kérje számon hogy a presbitériumok megtették-e ezen a téren előirt kötelességeiket. XII. Mindenki által ismert tény, hogy azokon a helyeken, ahol polgári iskola van a VI. VII. VIII.-ik évfolyam tanulóit bekényszeri­tik az áll. polgári iskolába. Ez a tény a hitfelekezeti iskolák s/ 8 ará­nyú államosítása ama helyeken. Az áll. polgári iskolák felállítása kerületenként ugyan törvény, de legyen vigyázó egyetemes egyhá­zunk vezetősége, hogy ugy a ker. polg. iskolák felállításánál vala-

Next

/
Oldalképek
Tartalom