A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. július

íi lizen s a missziói élet gazdag tapasztalatával keltegette és ébresztgette fel a református hivek figyelmét a külmisszió sok veszélyt magában rejtő, de sok áldást fakasztó munkája iránt. Bizakodó reménységgel köszönti közgyűlés az egyház­kerületet azon kezdeményező lépéséért, hogy az egyházi iratterjesztés intenzivebbé tétele céljából oly kibővített tar­talmú református egyházi naptár kiadására tett a Konvent­nek javaslatot, amelyik egyházi életünk minden megmozdu­lását felölelné s minden aktuális kérdésünket ismertetné s annak a legszélesebb körben való terjesztésével az egyház ügyei iránti érdeklődést nagyban kiszélesítené. Addig is mig e komoly terv a Konvent anyagi és erkölcsi támogatása mellett tető alá lesz hozható, meghagyja közgyűlés a kebel­beli lelkészek és tanítóknak, hogy a létező egyetlen ref. nap­tárunk a „Szeretet naptár" terjesztése érdekében a legna­gyobb buzgalmat fejtsék ki s gyülekezetenkint próbáljanak anyagi erőforrást keresni arra nézve, hogy az egyházköz­ség minden ref. családnak ingyen tudja a naptárt ajándé­kozni. 17. Közgyűlés felkéri a kerület utján a Konventet, hogy az énekes könyvünk III. kiadásáról a legsürgősebben gon­doskodjék. Közgyűlésünk kívánsága az, hogy a III. kiadás a II-ik kiadás változatlan szövegével, jobb kötésben és olcsóbb árban jelentessék meg s bocsáttasék könyvkereskedői forga­lomba is. Közgyűlésünk további kivánsága az, hogy a Kon­vent gondoskodjék nagyobb betűs énekesek forgalombaho­zataláról s különös gondját képezze az, hogy az énekek sor­rendjét jelző számok az ujabb kiadásban az eddigieknél na­gyobb alakúak legyenek. 18. Közgyűlés a kiskoszmályi árvaházat az egyházme­gye gyülekezeteinek, lelkészeinek, tanítóinak és minden ke­gyes érzésű léleknek jóindulatu támogatásába, szeretetébe s a nagy Isten oltalmába kéri. 20. Közgyűlés bizakodó reménységgel üdvözli a kis­koszmályi árvaház vezetőségének elhatározását, mellyel az árvaházat diakon. képzőintézettel kívánja kibővíteni. Bármilyen fontosnak látja azonban a diakonisszaügyet, mégis e téren óvatosságra int s a létező anyagi erőforrások reális szám-

Next

/
Oldalképek
Tartalom