A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

9 magyarok egyikét, aki örök példát adott rá, hogy miként lehet valaki saját egyházának meggyöződézes hive s ugyanakkor a krisztusi istenfélelemnek az övétől eltérő vallási formában is felismerője és megbecsülője. „Szivemen semmi sem fekszik inkább — irja Emlékezéseiben — mint a vallások viszályát, melynek magvát a gonosz vetette, kiegyenlíteni és kölcsönös szeretetre bírni azokat, akik a keresztyénségről megfeledkezve, egymás iránt határtalan gyűlölettel viseltetnek." Rákóczi politikai célkitűzéseiben tévedhetett, lobogója, melyet „pro patria et libertate" bontott ki, letörött a nagymajtényi sikon, de élete, eszményei, tragikus bukása a magyar lélek őrök gyarapodása. Gondoljunk kegyelettel arra a magyar népre, mely a nagy fejedelem ki bujdosása után meggörnyedve húzta tovább az idegen igát, de gondoljunk kegyelettel II. Rákóczi Ferencre is, aki száműzetésében őrök emlékeztető arra, hogy a nemzeti létnek nagyobb céljai is vannak a vegetativ élet fentartásánál. 2. A másik nagy évforduló - a Pátens visszavonásának (1860. május 15.) e/

4 százada - a mi ref. egyházunk családi ünnepe. Hogy mit jelent egyházunknak az autonómia, kívülállók azt soha megérteni nem tudják. Református egyházunk éltető levegője az. A református lelki világának kialakításában letőrüihetetlenül ott van az egyházi autonómia több évszázados nevelése, amely formálja a jellemet, önnálló gondolkodásmódra, szabadságszeretetre, de egyszersmind kötelességérzetre vezet. A bécsi centralista körök jól látták a Bocskay, Bethlen, Rákóczi-féle szabadságharcok és a református, általában protestáns egyházi Önkormányzat közötti összefüggést és az I848-49-ki szabadságharc leverése után elérkezettnek látták az időt politikai törekvéseik megvalósítására, első sorban a magyar nemzet politikai önállóságának megszüntetésére. Jó! tudták, hogy céljaikhoz csakis a protestáns egyházak önkormányzatának megsemmisítésén keresztül találnak utat. Nem részletezhetjük most a csábítás és megfélemlítés eszközeit, melyeket ref. egyházunk ellen felhasználtak, csak egyszerűen regisztrálom azt a tényt, hogy református elődeink egyérteimüleg visszautasították önkormányzati jogaikba történt császári beavatkozást, inert „ml mindenek felett a királyok Királyának tartozunk engedelmességgel " Ma, a tömegek korában számmá törpül az egyén s az autonómia gondolata a társadalmi életben egyreinkább tért vészit, sőt saját egyházunkon belül is hallunk hangokat, melyek praktikusabbnak, egyszerűbbnek, jobbnak mondják a parancsszóval való igazgatást, nyílt hitvallást kell tennünk, hogy egyházunk kor-