A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. február

41 közigazgatási, kongruális és egyéb segélyek, a lelkészi szolgálatnak az állampolgárság megadásától függetlenül leendő teljes beszámítása — a 124-1928. évi kormányrendelet 13. §-ának törlése érdekében beadott reklamációk a mai napig elintézetlenek. Egyházmegyénk csak önmagához marad konzekvens, ha zsinati kánonaink államhatósági jóváhagyása s ezzel kapcsolatban levő, fent részletezett anyagi ügyek rendezése érdekében felterjesztéssel él fokozatos egyházi hatóságaihoz. 3. Különösen kiemelendőnek vélem az adócsökkentési segély ügyét. Hivatalos lapunkban megjelent közlemény szerint konkrét esetből kifolyólag — a nyitrai lelkész panasza esetében — a legfelsőbb közigazgatási bíróság törvénytelennek mondotta ki az államkormány azon rendelkezését, mellyel a lelkész hiiségfogadalmának letételétől tette függővé az egyházközség adócsökkentési segélyének folyósítását. Elvi jelentőségű döntésről van itt szó, amely az adócsökkentési segély tekintetében tiszta helyzetet teremtett. A mai szűkös viszonyok között sok kis ekklézsiának igen jelentős segítség volna, ha ezen segélyhez hozzájuthatnának. Kérje fel tehát egyházmegyénk az egyházkerület utján az egyetemes konventet, hogy a fentemiitett elvi döntésre való hivatkozással az egyes egyházak 1919—1920. évi adócsökkentési segélye folyósítása érdekében interveniálni szíveskedjék. 4. Egyetemes egyházunk legfontosabb intézménye a losonci teol. seminárium. Felállításánál — éppen 10 éve ennek — az a helyes szempont vezette az egyetemes konventet, hogy egyrészt minden egyéb sürgős megoldást váró problémát megelőzően a legégetőbb a lelkészképzés és nevelés kérdésének megoldása, másrészt, hogy ezt a feladatot semmiféle külső tényező, tehát sem állam, sem külföld helyettünk el nem végezheti. Egyházunk jövőjére döntő befolyással van az uj lelkipásztori generáció felkészültsége, lelki világa, mentalitása, már pedig az egyház szive szerint való pásztorokat csakis saját erőnkből és verejtékünkön fentartott intézetben nevelhetünk. Az annyira szükséges és szép reményekre jogosító kezdeményezés azonban — valljuk meg — az egyházi közvélemény széles rétegeiben nem talált kellő visszhangra és támogatásra. A várt fejlődés elmaradt, a végleges intézmény állandó tanárokkal ma is csak kegyes óhaj csupán, a kezdet kezdetén vagyunk. Minden elismerésünkre és hálánkra méltó az intézet vezetősége előadóikara,