A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. április

15 aminek okát egyrészt az egész világra súlyosan nehezedő gazdasági válságnak, másrészt a háborút követő erkölcsi leromlásnak tulajdonithatjuk. Nem óhajtok ezúttal a gazdasági leromlás okaival foglalkozni, mert egyrészt ezen kérdést arra sokkal hivatottabbak már eléggé kimentették s mert másrészt épen ez okból azok többé-kevésbé ismertek és ez alkalommal csupán arra akarok rámutatni, hogy ezen súlyos gazdasági válság egyházainkat sem hagyja érintetlenül, mert hisz a dolog természete szerint az egyén gazdasági leromlása s ennek folytán teherviselő képességének csökkentése visszahat az egyházi életre is, amennyiben az egyházaknak nemes hivatásuk teljesítéséhez szükséges anyagi eszközök megszerzését majdnem lehetetlenné teszi. Ez a körülmény súlyos feladatot ró egyházaink vezetőségére, akiknek kötelességük, különösen most a nehéz időben, a krisztusi ige hirdetésével és inteligenciájuk folytán népünknek kellő felvilágosításával kulturális és gazdasági szervezetek kiépítésével és azzal, hogy súlyos terhek alatt nyögő embertársaink minden ügyesbajos dolga iránt állandóan érdeklődjenek, bajban lévő felebarátainknak tanáccsal és szükség esetén anyagi támogatással mindenkor segítségére lenni és a jobb jövőbe vetett bizalom felkeltésével az élet további küzdelmeire a cstiggedőknek vigasztalást nyújtani, az elfáradtakba erőt csöpögtetni s meg vagyok róla győződve, hogy miután a már mindenki áltat észlelhető javulásnak habár csekély jelei is némi optimizmusra jogositanak, ezt a nehéz munkát ezen optimizmus és a jobb jövőbe való hit ébrentartása jelentékenyen megkönnyíti. Talán még súlyosabb következményekkel és romboló hatással jár azonban az erkölcsi élet általános leromlása s ezzel kapcsolatosan az erkölcsi javak majdnem teljes elértéktelenedése, amely a valláserkölcsi alapról való letérésben nyeri magyarázatát s épen ezért egyetlen ellenszerének a valláserkölcsi alapra való visszatérés és e célból a hitélet fejlesztése, az ifjúság gondos, alapos és sok türelmet és kitartást igénylő helyes nevelése tekinthető. Nem akarok itt e kérdéssel hosszabban foglalkozni, csupán rámutatok az életben gyakran előforduló olyan esetekre, ahol a gyermek a szülők iránt köteles tisztelet legelemibb követelményeit is teljesen figyelmen kiviil hagyja, sőt kezét emeli szüleire. A szülői tekintély ezen majdnem teljes leromlásával kapcsolatos az öregeb-