A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. június
92 kiszolgáltatásával özv. Bajkay Zsigmondné eleget tesz az esperesi hivatal által kiszolgáltatni kötelezett h. lelkészi járandóságoknak." Indokok: A felek között egyesség jővén létre, az E. T. V. t. c. 93. §. rendelkezése alapján az ügyet befejezettnek kellett nyilvánítani. A Végzés kihirdetésénél jelen volt felek nyilatkozattételre hivatván fel, ezek a biróság határozatát tudomásul vették. IX. A biróság, mint I. fokú közigazgatási biróság a következőkép alakul. Patay Károly esperes és dr. Demény Gyula gondnok elnöklete alatt dr. Agyagási Sándor, Székely Béla, Gaál Vilmos, Kiss Gyula, Szabó S. Zsigmond, Ceglédy Pál tanácsbjrák. Ez utóbbi jegyző is. Ügyész dr. Kersék János. Tárgy : Rácz Lajos volt tanitó panasza az alsó-felsőváradi egyházközség ellen a Majthényi alap kamatainak kiszolgáltatása tárgyában. A felek szabályszerűen megidéztettek s megjelentek Rácz Lajos panaszos, panaszlott képviseletében Veress László lelkész és Galambos S. gondnok. A biróság tagjai kellő számban jelen vannak, érdekeltségi, vagy illetékességi kifogás nem merült fel, ilyen a felek részéről sem emeltetett. Szabó S. Zsigmond tanácsbiró ismertetvén az ügyet, felek felhivattak előterjesztéseik megtételére. Panaszos, hivatkozással a panaszban előadottakra, követelésének megítélését, panaszlott képviselete pedig a panasz elutasítását kéri. Elnök a tárgyalást berekesztette s a biróság zárt tanácskozásban egyhangúlag meghozta s nyilt ülésben kihirdette a következő határozatát. A barsi ref. egyli. megye rendes bírósága, mint f. fokú közigazgatási biróság tárgyalás alá vévén Rácz Lajos nagykálnai tanitó panaszosnak az alsó-felsőváradi egyházközség ellen a Majthényi alap kamatainak kiszolgáltatása tárgyában beadott panaszát, meghozta s kihirdette a kővetkező határozatát. Végzés: A bíróság Rácz Lajos panaszának azon részét, mely szerint az alsó-felsőváradi egyházközség által kezelt Majthényi alap 4% kama-